Pénteken az M Studio Mozgásszínház bemutatójával kezdi az évadot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Az Esetlenségeink krónikája című mozgásszínházi produkciót a nemzetközileg elismert franciaországi színház-pedagógus, a Montreuil-i Theatre du Mouvement társigazgatója, Yves Marc rendezi.
2013. szeptember 23., 15:232013. szeptember 23., 15:23
2013. szeptember 23., 15:292013. szeptember 23., 15:29
A művész hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az előadásban rendkívüli hangsúlyt fektetnek a színészi játékra, a kortárstánc mellett a koreografált tánc, a mímes és a bohócjáték is szerepel a felhasznált technikák között. A rendező nem előre megírt történetből dolgozott, ötletekkel, témákkal érkezett Sepsiszentgyörgyre, ezekre a témákra improvizáltak a színészek, és így bontakozott ki lassan az Esetlenségeink krónikája. „Az előadás olyan, mint egy novelláskötet, sok kis sztoriból áll össze, mindegyik történetnek az alapeleme az esés. Van realista megközelítése is a pródukciónak, például, hogy mi történik a tömegben, ha valaki elesik, milyen a viszony ilyen esetben a tömeg és az egyén között, de az esés szimbolikus vetülete is felbukkan, hiszen ha valaki depressziós, összeomlik az élete, önpusztító gesztusai vannak” – magyarázta a rendező. Yves Marc elmondta, sok komikus jelenetat is láthatnak majd a nézők, de az előadás összességében drámai. Az egymásután felfűzött történetek teljesen üres térben játszódnak, a színpadképet egy hatalmas 2,5 méteres ajtó uralja, a színészek belépnek, elmesélnek valamit, majd kimennek, mintha egy könyvet lapozna a néző. A folytonosságot a színészek által létrehozott karakterek biztosítják. A rendező 19–20. századi klasszikus zenével erősíti a produkciót, elmondása szerint a zenének nem pusztán dekoratív szerepe van. Yves Marc felidézte, hogy hat évvel ezelőtt találkozott először az M Studio színészeivel, akkor Szebenben tartott drámagyakorlatot, majd Sepsiszentgyörgyön is sor került egy közös műhelymunkára – ezután kérték fel, hogy rendezzen is a társulatnál. Tizenegy színész lép fel a produkcióban, a mozgásszínház tárulata a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház három művészével kiegészülve, koprodukcióként viszi színre az előadást.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!