Fotó: Balázs Attila
Az évad első bemutatóját, Örkény István Tóték című tragikomédiáját mutatja be csütörtök este hét órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.
2015. szeptember 30., 21:172015. szeptember 30., 21:17
Az alig egy hónapos próbaidőszakról és az előadás kihívásairól Nagy Pál színházigazgató, Csurulya Csongos művészeti vezető és Harsányi Zsolt, a darab rendezője számolt be sajtótájékoztató keretében.
Nagy kihívás volt a Tóték, ugyanis a magyar irodalom egyik legismertebb művéről van szó – mondta el Nagy Pál az új előadásról. Szintén a művet dicsérte Csurulya Csongor művészeti vezető, aki Örkény István drámáját – amely egy kisregénye alapján készült – a három legjobb magyar dráma egyikének tartja.
„A Tomcsa Sándor Színház elérkezett egy olyan művészi szintre, ahol a társulatot – és ezáltal közönségét is – nehezebb szövegekkel kell terhelni. A nagyobb terjedelmű és művészi értékű szövegek összetett rendszerét meg kell érteni, ezért hozzátartoznak a művészi fejlődésünkhöz is” – magyarázta a művészeti vezető. Hozzátette, a produkcióban a rendező mellett két további vendégművész is részt vesz: Korondi Janka másodéves egyetemista Ágica szerepében, valamint Bajkó Blanka jelmez- és díszlettervező.
Harsányi Zsolt rendező már ismerte a székelyudvarhelyi társulatot, ezért tudta, hova jön, és kikkel fog dolgozni. „Az ember utolsó pillanatban is arra törekszik, hogy csiszoljon, árnyaljon és javítson a dolgokon, ezt sosem lehet félbehagyni, hiszen egy előadás akkor van készen, amikor lekerül a műsorról” – ismertette álláspontját a rendező.
A megszokott hat hét helyett csupán egy hónapos volt a próbafolyamat, ezért erőltetett munkatempóban készültek a bemutatóra – mondta el Csurulya, kiemelve, hogy a produkcióban a társulat új színésze, Pál Attila egyből két szereplőt alakít. A mai bemutatóra a Tomcsa Sándor-bemutatóbérlet érvényes. Holnap szintén este hét órától a Nyirő József-felnőttbérletesek láthatják a produkciót. Az előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!