A Tündéri című előadást, az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióját is beválogatták a 17. alkalommal megszervezett piteşti-i Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztivál programjába – közölte az Aradi Kamaraszínház.
2013. november 25., 14:532013. november 25., 14:53
A november 27-ig zajló rangos nemzetközi stúdiószínházi seregszemle egyben a 4. Balkáni Színházak Fesztiválja, amelyen koszovói, szerb, angol, macedón, bolgár és román társulatok szerepelnek. A Tündéri című dráma az Aradi Kamaraszínház, valamint a két magyarországi teátrum koprodukciójaként került színpadra.
A Tündéri az egyedüli magyar előadás, amit beválogattak a fesztivál programjába. Theo Herghelegiu román kortárs drámaíró műve eredetileg prózának készült, de az alkotók „minimál-szürreál musicalként” játsszák Harsányi Attilával, Tege Antallal és Zsíros Lindával a főszerepben. Az előadás rendezője Tapasztó Ernő, az aradi teátrum vezetője.
A piteşti-i fesztivál közönsége és a zsűri hétfő este tekintheti meg a produkciót. Az előadás egyébként nyárom már a szegedi Thealter Fesztiválon is szerepelt. A Davila-Interfesten harmadik alkalommal résztvevő Aradi Kamaraszínház már több sikert elért a seregszemlén.
Így a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásban nyújtott alakításáért Harsányi Attila kapta a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat, a Kvartett című előadás – amely az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciója volt – pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte el 2011-ben.
A Piteşti-i stúdiószínházi fesztivál után az aradi társulat Szabadkára utazik. Ott november 27-én a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében ötödik alkalommal sorra kerülő Desiré Central Station kortárs színházi fesztiválon mutatják be a Rudolf Hess tízparancsolata című előadást.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!