2011. október 26., 09:592011. október 26., 09:59
A MAFF, vagyis a Metrion Animációs Filmfesztivál átalakulóban van, elsősorban az időponton szeretnének változtatni a szervezők: októberről így valószínűleg tavaszra időzítik majd a szemle dátumát. Emellett a fesztivál felépítésében is komoly változások várhatók – ígéri Balázs Zoltán, ám azt még nem árulta el, pontosan mik lesznek ezek. Az animáció októberi világnapjának megünneplése azonban megmarad, idén ezen a hétvégén, péntektől vasárnapig kerül sor rá.
A háromnapos animációs ünnepen a Nemzetközi Animációsfilm-egyesület (ASIFA) idei válogatását mutatják be Nagyváradon, a Sas-palotában található Szabadság moziban, de a horvát, portugál és egyéb nemzetek filmjei mellett kortárs magyar animációk is pörögnek majd a vásznon – a budapesti animációs műhely, a KGB-stúdió filmjei. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafikai tanszékének diákjai is bemutatják tehetségüket. Szombaton előadások következnek: 10 órától Radu Igazság animációsfilm-rendező, a tanszék oktatója tart prezentációt a zenés animációról, majd 11-től Pálinkás Márton és Gáspár Szabolcs, a Mediawave fesztivál vágói mutatják be, hogyan készül a hangsáv, tehát a zene, a hangok és a zörejek hogyan kerülnek a film alá. Az előadásokra is a moziban kerül sor. Vasárnap ismét gyermeknap a Metrionnál. A Szabadság moziban román és magyar rajzfilmeket nézhetnek meg, illetve kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt a legkisebbek.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.