Akit mindenki szeretett – Törőcsik Maritól búcsúzik a színházvilág

•  Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház társulata nevében búcsúzott a péntek hajnalban életének 86. évében elhunyt Kossuth-nagydíjas színésznőtől.

Krónika

2021. április 16., 18:082021. április 16., 18:08

2021. április 16., 18:092021. április 16., 18:09

Mint visszaemlékezésében a Nemzeti Színház főigazgatója felidézte, amikor Törőcsik Mari 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban.

Idézet
Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít.

Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” – fogalmazott az MTI szerint Vidnyánszky Attila.

korábban írtuk

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze

 Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.

Kiemelte, hogy Törőcsik Mari 1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. 132 színházi szerepét őrzi az archívum, ebből 66-ot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott, utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma 174.

A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. „A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát.

Idézet
Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre.

Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié. Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka” – idézte a költőt Vidnyánszky Attila.

•  Fotó: Híradó.hu Galéria

Fotó: Híradó.hu

Törőcsik Marit a közönség szeretete éltette – hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a színésznő kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett

valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett.

A Nemzeti Színházban róhatják le kegyeletüket a tisztelők

A Nemzeti Színház Hajóorrában kialakított emlékhelyen róhatják le kegyeletüket a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mari tisztelői – közölte az intézmény az MTI-vel. Pénteken magyar idő szerint 17 és 21 óra között, a  továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet. Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá – közölte a színház. Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Törőcsik Mari kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd – közölték.

Jordán Tamás színművészt szoros barátság fűzte a pénteken elhunyt Törőcsik Marihoz, akiről azt mondta, rajongott érte a közönség. Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. „Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt” – mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.

•  Fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt Galéria

Fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt

A Nemzeti Színházban a Lear királyban játszottak együtt, Törőcsik Mari a Bolond szerepét, ő pedig Gloucestert alakította. Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, nagy sikerrel. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabját olvasták fel, és a közönség ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek.

Legendás filmekkel, archív felvétekkel emlékezik a közmédia

A közmédia csatornái – a filmek és archív felvételek mellett – több műsorukban is megemlékeznek a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mariról – közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája az MTI-vel. A Duna Televízió romániai idő szerint pénteken 21.30-tól Törőcsik Marira emlékezve tűzi műsorára a Körhintát. A legendás magyar filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. A művésznő első filmszerepe nemcsak a hazai sikert, hanem a nemzetközi ismertséget is meghozta számára. Az M5 kulturális csatorna 20 órakor vetíti a Nagyok című műsort, amelyben egy kétrészes portrébeszélgetés lesz látható Törőcsik Marival. A 21.30-kor kezdődő Ez itt a kérdésben a legendás színművésznőről beszélgetnek a műsor vendégei, majd 0.20-kor kerül adásba a Szerelem című magyar filmdráma. Az alkotás az 1971-es cannes-i filmfesztiválon több díjat is nyert, a két női főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Lili pedig a zsűri külön dicséretében részesült. A Kossuth Rádió pénteken és szombaton több műsorában is a nemzet művészére emlékezik.

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – mondta Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre emlékezve. Arról szólva, hogy hogyan próbált Törőcsik Mari elmondta:

Idézet
az idegrendszere feltépte a szobát. A partnert. Hozzászólhatatlan volt egy darabig. Provokálta az instrukciót. Én leginkább dadogtam. Amilyen minitornádó-szerűen dolgozott, úgy hagyta abba. De minden nyom felismerhető volt, ahogy Handke írja, azoknak, akik tudják. Azoknak akik figyeltek”.

Mint mondta, munkáját a kommersz megoldások, az általános színészet teljes hiánya, tűpontos megfigyelések jellemezték. Törőcsik Mari nem akart szórakoztatni. Mint a legnagyobbak, szórakoztatta magát. De véresen próbált - fogalmazott a rendező, hozzátéve: „nem tűrte, ha a partner nem fürdik meg ezekben a »mini homokviharokban«. Gyengéden segített. Önalábecsüléssel, ami természetesen nagyvonalúságának bizonyítéka”.

•  Fotó: Nemzeti Fotótár/Keleti Éva Galéria

Fotó: Nemzeti Fotótár/Keleti Éva

A rendező arra a kérdésre, hogy melyik az a pillanat, ami mindig eszébe fog jutni Törőcsik Mariról, elmondta: Brecht Galileijének – amiben az idős Galileit játszotta – a végén a Töredék című film utolsó hosszú snittjét vetítették rá. „Ahogy a ködbe lépdel, hosszan, hosszan, miután rágyújt. Julius Fucik zenéje szól. Ez jut eszembe. Meg Déryné a ködben. És ahogy Majornak Júliát mondja. Nincs kitüntetett pillanat, mert ő kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem. Kitüntetés” – zárta visszaemlékezését a művész.

Orbán Viktor: Isten Önnel! – Karácsony Gergely: Törőcsik Mari színészkirálynő volt

„Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékezve Facebook-oldalán. 

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Facebook-oldalán úgy fogalmazott, „bár a művészetekben talán értelmetlen a rangsor, mégis kétség nem férhet hozzá, a legnagyobbak egyike hagyott itt bennünket.” „Törőcsik Mari színészkirálynő volt, a Nemzet Színésze, így, nagybetűkkel. Mindent tudott, amit színész tudhat és még annál is többet, de ami a legfontosabb, mindenkit meg tudott szólítani, mindenkire hatással volt” – fogalmazott a főpolgármester. Mint írta, szerencse, hogy gazdag és tartalmas életében hazája (állami díjai és kitüntetései mellett 2005 óta Budapest díszpolgára is volt) és a szakma számtalan elismerése mellett közönsége szeretetéből is bőven jutott neki. „Törékeny alakja, ércesen is selymes hangja, hatalmas tehetsége emlékeinkben él tovább. Isten nyugosztalja Törőcsik Marit!” – olvasható a bejegyzésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon

Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.

Vándorló rovatok, megőrzött folytonosság: tárlat a Helikon folyóirat 35 évéről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten

Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.

Erdélyi néprajzkutatók is magyar állami kitüntetést kaptak augusztus 20. alkalmából Budapesten
2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek