Fotó: A szerző felvétele
2010. október 18., 09:512010. október 18., 09:51
Reggel tíztől délig folyamatosan érkeztek az iskoláscsoportok, hogy színművészek vezetésével alaposan körülnézzenek a teátrum évek óta felújítás alatt álló épületében. A gyerekeknek ezernyi kérdésük akadt a helyiségek céljával és működésével kapcsolatban, így azt is megtudhatták, miért kakasülő a kakasülő, hogyan cserélik ki a nézőtér hatalmas csillárjában az izzókat, hogyan festették le a mennyezetet, illetve hogy a restaurált faldíszítések valóban vékony aranylemezekből álltak valaha. Megnézték az öltözőket is, ahol a színészek némelyike készülődött vagy éppen gyakorolt, a fodrászatban pedig lelkesen próbálgatták a parókákat. Mielőtt a színház építéséről készült korabeli felvételekből álló kiállítást megnézték volna, a színpadra is felmehettek, ahol némi fény- és hangjáték formájában kisebb meglepetés is várta őket.
Délben kerekasztal-beszélgetésre gyűltek össze a két társulat színészei, történészek és érdeklődők. A felújítást vezető építészek, szakemberek magyarázták el, milyen is lesz a váradi színház, ha elkészül. Délután, nagyjából abban az órában, amikor épp 110 évvel azelőtt a publikum már gyülekezett a vadonatúj épület előtt, hogy megtekintse a megnyitóra szervezett díszelőadást, könyvbemutatót tartottak a színpadon. Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897–1902) című kötetének ismertetése után este hétkor Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművének nyílt próbáját tekinthette meg premier előtt a nagyérdemű. Dimény Levente társulatigazgató azt mondja, a nagyszabású programsorozatot azért is szervezték most meg, mert az épület olyan sok ideje áll helyreállítás alatt, hogy félő, a váradi közönség lassan elfelejti a város épített örökségének egyik gyöngyszemét.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.