A változó valóság lenyomatai

•  Fotó: Bartha László

Fotó: Bartha László

Két marosvásárhelyi előadás is szerepel a debreceni Csokonai Színházban a ma kezdődő DESZKA (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) Fesztivál egyhetes programjában.

Máthé Éva

2010. március 08., 10:052010. március 08., 10:05

„A Csokonai Színház évek óta egyik legfontosabb küldetésének tekinti, hogy minél nagyobb teret nyújtson a mai magyar drámaírók új alkotásainak, és a folyamatosan változó valóság legaktuálisabb lenyomatait egybegyűjtve a nézőknek megmutathassa: itt tartunk most, így látjuk magunkat és világunkat” – olvashatjuk a debreceni társulat honlapján Vidnyánszky Attila igazgató fesztiválbeharangozójában a negyedik alkalommal megrendezendő DESZKA (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) Fesztiválról.

Az egyhetes programban nem csak színházi előadások szerepelnek, ezeket szakmai viták, elemzések, eszmecserék követik. A határon túli színházak közül idén egy újvidéki, egy szabadkai, valamint két marosvásárhelyi előadás is bemutatkozik a debreceni fesztiválon. A vásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Závada Pál Bethlen című drámájával, a Yorick Stúdió pedig Gianina Cărbunariu tavaly ősszel bemutatott 20/20 című színművével ismerteti meg Debrecenben a közönséget és a szakmát.

„A Závada-darab nem történelemóra”

„A Drámaírók és Színházak Kerekasztalának vezetősége dönti el, hogy a következő évadban kik válogatnak az előadásokból, a kiválasztottakat pedig meghívják a fesztiválra. Mispál Attila rendező nemrég éppen Győrffy András Jászai-díjas marosvásárhelyi színészről forgatott filmet Marosvásárhelyen, megnézte a Bethlent, és ő javasolta, hogy mi is szerepeljünk a fesztiválon” – vázolta lapunknak Závada Pál drámájának rendezője, a Tompa Miklós Társulat vezetője, Kövesdy István.

Bethlen című történelmi játékában Móricz Zsigmond Erdély című regénytrilógiája alapján kísérelte meg Závada Pál színpadra vinni a nagy fejedelem élettörténetét. A darab cselekménye két szálon halad: az egyik a politikai történésekre összpontosít, Báthori Gábor meggyilkolására, Bethlen Gábor fejedelemmé válására és az ezt követő politikai eseményekre, a másik Bethlen magánéletére, meghasonlására. Az előadást Marosvásárhelyen vegyes érzelmekkel fogadta a közönség: nem mindenki ért egyet a Závada-műben ábrázolt Bethlen-képpel, ezért Kövesdy István és a társulat számára érdekes tanulság lehet majd a debreceni fogadtatás.

„Bízom benne, hogy ott másképpen viszonyul az előadáshoz a nézőközönség. Itthon egyesek tévedés áldozatai, hiszen nem történelemóráról van szó, hanem egy irodalmi művet vittünk színpadra. Móricz műve is fikció, akárcsak Závada darabja, és ekként kell őket kezelni. Sajnos az előadásnak olyan visszhangja volt, amely a nézőket teljesen elbátortalanította, olyanynyira, hogy csak néhányszor játszottuk a darabot” – mondta el Kövesdy.

Román szerző drámája a fesztiválon

Bár a debreceni fesztivál elsősorban a kortárs magyar drámák bemutatását tűzte ki céljául, idén egy román szerző, Gianina Cărbunariu darabja is meghívást kapott. „Mi valójában bekérezkedtünk a fesztiválra. Úgy gondoltuk, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események kerek évfordulóján fontos, hogy a téma minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. A szervezők nyitottak voltak erre a kérésre, és meghívtak bennünket.

Debrecen is határ menti övezetben található, tehát ott is aktualitása lehet a nemzetiségek közötti viszonynak. Hadd tegyük hozzá, hogy az előadást az a megtiszteltetés érte, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó válogatója, Fáy Miklós kritikus az évad 14 legjobb előadása közé sorolta a 20/20-t, így a Yorick Stúdió első alkalommal kerül be a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) versenyprogramjába”  – mondta el a Yorick Stúdió vezetője, Sebestyén Aba színművész. A debreceni fesztiválon egyébként bemutatják Visky András  misztériumdrámáját, az Alkoholistákat az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, Szegvári Menyhért rendezésében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést