2009. szeptember 21., 09:532009. szeptember 21., 09:53
A csütörtök késő délután megnyitott tárlat bevezető előadásában Felician Pop, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója elmondta, Moldovan érzelmi tájat, az érzékszervekhez szóló képeket fest.
„A szatmári művésznő tájképei kaput nyitnak az érzékszervek felé. Festményeit nemcsak nézni, hanem érezni is kell” – fogalmazott Pop. Az Alkotóház galériájában kiállított képek Gergely Csaba véleménye alapján „terápiajellegűek”, hiszen senki sem nézegeti őket haragosan vagy idegesen.
„Aki ide betér –, és bárki bármikor betérhet, mert az ajtó mindenki számára nyitva áll – a csend szigetére lelhet, amely megnyugtatja a nyüzsgő város zajában kifáradt idegeket” – hangzott el a megnyitón. „A festőnő felkutatja a természet legeldugottabb szépségeit, és azokat örökíti meg az örökkévalóság számára. A képeken a lelki tájat látjuk, azt, ahogyan a valóság átszűrődik a művésznő személyiségén” – véli Gergely, aki szerint a kiállított képek hideg színei is olyan kontextusban szerepelnek, hogy melegeknek tűnnek.
Moldovan kezdetben temperával és ceruzával dolgozott, aztán áttért a nehezebb műfajnak számító akrilra. Annak ellenére, hogy ő az egyesület legtöbbször kiállító és legaktívabb tagja, csak most sikerült számára önálló tárlatot szervezni a szatmári művészeti csoportnak. A művésznő munkáit a partiumi megyeközponton kívül még Erdődön, Csengerben, Monón és Tasnádon is láthatta a művészetkedvelő nagyközönség.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.