Nemzetiségi Színházi Kollokviummal veszi kezdetét az új évad a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban.
2013. szeptember 11., 18:312013. szeptember 11., 18:31
Tizenkét társulat tizenöt előadása, szakmai fórumok, koncertek, kiállítás, könyvvásár színesíti a szeptember 27. és október 6. között tizedik alkalommal megszervezett kisebbségi seregszemle programját. A rendezvény tíz napja során a romániai magyar színházak nagy többsége, a bukaresti zsidó, a temesvári és a szebeni német színház, illetve független színházi társulatok mutatják be előadásaikat. A programsorozatot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk Bán című Bocsárdi László rendezte előadása nyitja. Czegő Csongor, a Figura igazgatója elmondta: a találkozón ezúttal nem versenyjelleggel szerepelnek a produkciók, szerinte ugyanis a találkozó elsődleges feladata a párbeszéd lehetőségének megteremtése.
„A kétévente más-más helyszínen sorra kerülő Interetnikai Színházi Fesztiválon és a nyaranta megrendezendő kisvárdai színházi fesztiválon szinte ugyanaz a mezőny, mint a kollokviumon, és mindkét rendezvényen értékelik a produkciókat, így nincs értelme egy újabb versenynek” – magyarázta a döntést Czegő Csongor, a Figura igazgatója. Elmondta továbbá, hogy a kollokvium jubileumi kiadása megfelelő alkalom arra, hogy ismét hangsúlyt kapjon a rendezvény eredeti célja. „Szeretnénk, ha a tizedik kiadás igazodna a rendezvény megnevezéséhez, ami beszélgetést, találkozót jelent. A kollokvium elsősorban beszélgetések tere, és így legfontosabb feladata összevetni színházi modelleket, művészeti programokat, számot vetni a kisebbségi színjátszás – ezen belül az erdélyi magyar színházművészet – helyzetével” – mutatott rá Czegő. Az előadások mellett koncertek, gyermekrajz-kiállítás, könyvvásár szerepel a programban, többek között Cári Tibor, Simon Márton és a Gourmand kvartett, illetve a sZempöl zenekar szórakoztatja majd a közönséget. Minden előadásra 10 lej lesz a belépő, a jeggyel pedig az aznapi koncertek is látogathatók lesznek.
A kollokvium szervezése mellett az évad első előadásának próbafolyamata is zajlik a Figuránál. A Nagy Olga meséiből Márkó Eszter által színpadra írt és rendezett Füttyös kalandjai című produkció bemutatójára októberben kerül sor, ezt megelőzően, szeptember 16-án házi bemutatón nézhetik meg a meghívottak a produkciót. Ebben az évadban még két nagyszínpadi előadást készítenek a figurások: Balogh Attila rendezésében Shakesperae Szentivánéji álom című darabját, Dézsi Szilárd rendezésében pedig Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját mutatják be, de vendégelőadásokat is fogadnak.
Az új évad kezdete előtt jelentős változások történtek a Figura Stúdió Színház által működtetett művelődési ház épületében. A város önkormányzata által elkülönített 30 ezer lejes beruházási alapból sikerült felújítani a nagyterem színpadtechnikáját biztosító villanyhálózatot, a további beázások elkerülése végett szigetelték a Karancsi-terem tetőzetét, kijavították, újrafestették falait. Új festést kaptak továbbá a nagyszínpad deszkái és a stúdióterem padlózata is. Jelenleg az előcsarnok tatarozása zajlik, a felújító munkálatok befejezését jövő hét közepére tervezik.
Pethő Melánia
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!