Az államtitkár nem csak köszöntötte Bereményit, hanem köszönetet is mondott a „közel negyven éve ismert ismeretlennek”.

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész azzal nyitotta a beszélgetést – mely többek között Bereményi 2020-ban megjelent Libri irodalmi díjas, Magyar Copperfield című regényére koncentrált –, hogy kifejtette: vannak olyan írók, akik valamilyen formában egész életükben a saját regényüket írják, és szerinte Bereményi Géza is ilyen.

Bereményi elmondta, hogy talán rég meg kellett volna írnia ezt a könyvet, de csak most tudta megírni, csak most tudott megfelelően visszatekinteni a gyerekkorára, felidézni a legkorábbi emlékeit. Ennek kapcsán azt is elmesélte, hogy bár sokáig azt hitte, hogy az első emléke az, amikor a nagyanyja megpróbálta bilire szoktatni, de ahogy egyre mélyebbre ásott, talált régebbi emléket is – talán csak pár hónapos korából –: a nagyanyja arcát, amikor tisztába teszi, az érzést, ahogy a kibontott haja csiklandozta a hasát.

Ezzel az emlékkel indul a regény, amely az író gyerekkorát mutatja be sajátosan, bensőségesen. A regény nem tényekre alapoz, nem az író későbbi ismereteire, hanem a gyerek szemszögéből igyekszik bemutatni a világát. Az olvasó végig követheti, ahogy a kisgyerek életében egyre több személy jelenik meg – először a nagyapa, majd a szomszédok –, azt, ahogyan kitágul a világ, megismeri az udvart, az utcát, az óvodát. Az óvodai emlékek kapcsán Bereményi elmesélte, kezdetben apácák voltak az óvónői, ám történt egy nagy váltás, aminek nyomán az óvoda „kiképzéssé” vált, kiképezték őket a korabeli szovjet marxizmussal, és arra is, hogy felismerjék a kapitalista ellenséget, a kémeket.

Bereményi Géza gyerekkorának egy érdekes mozzanata az „első halála”, amit emlékei alapján ír le, és ami a diftéria betegséggel folytatott harcát jelentette. A betegségét, lábadozást egy novellában is leírta, amit az orvos szakma olyan hitelesnek vélt, hogy egy epidemiológiai szaklapban is publikáltak.

Arról is szó esett, hogy bár a megjelent könyv csak Bereményi gyerekkorát mutatja be, tervben van a folytatás, melyről sokáig azt mondta, hogy nem egyes szám első személyben fogja megírni, de úgy döntött, hogy marad ennél a megoldásnál. A folytatásban kapnak helyet fiatalkora történetei, az, hogy milyen volt „fiatal íróként” publikálni, hiszen huszonnégy éves korában jelent meg az első novellás kötete, ami akkor ritkaság volt, hiszen a fiatal írók vagy disszidáltak, vagy nem írtak magyarul, Magyarországon. Ám Bereményi is hamar eldöntötte különböző hatások miatt, hogy többet nem ír prózát, így a versek, a dalszövegek, majd később a filmek felé fordult.

Filmes munkássága kapcsán elmesélte, hogy rendező karrierje sem szokásosan kezdődött, mivel több forgatókönyv megírása után épp készült a filmes szakmának (is) búcsút mondani, ám az akkori stúdióvezető, Nemeskürty István – aki tudta, hogy hamarosan távoznia kell pozíciójából – felkínálta neki a lehetőséget, hogy írja meg és rendezze meg a saját filmjét.

A beszélgetés utolsó húsz percében, főként dalszövegírói munkásságáról, illetve a Cseh Tamáshoz fűződő kapcsolatáról, barátságukról esett szó. Elmesélte, hogy amikor megismerte Cseh Tamást, szinte semmit sem tudott róla – csak annyit meséltek róla, hogy „őrült”, ami akkor egy „elismerés volt”. Bereményi maga ajánlotta fel a nyaranta a Bakonyban indiánosdit játszó, gitározó rajztanárnak, hogy írna neki dalszövegeket.

Kezdetben úgy egyeztek, hogy Bereményi csak akkor ír Cseh Tamásnak, ha a dalok baráti körben maradnak, nem kerülnek nagyközönség – és egyúttal cenzor elé.

Ám végül másként alakultak a dolgok, hiszen Gyurkó László író a 25. színház, az első magyar alternatív színház vezetője kereste meg őket azzal, hogy szeretné a színházban közönség elé tárni ezeket a dalokat – cenzúrázás nélkül. Cseh Tamás lelkes volt, Bereményi tiltakozott. Aztán egy franciaországi út során Bereményi mégis csak beadta a derekát, amikor Cseh Tamás azt mondta, hogy ha nem énekelheti nyilvánosan a dalokat, akkor ő disszidál. Tovább biztosította Bereményit, hogy az ő gyenge idegeivel is fogja bírni az ezzel járó feszültséget.

Bereményi Géza azt is megjegyezte, a közönség mindig azt hitte, hogy Cseh Tamás írja a dalszövegeket, és ez ellen nem is tiltakozott az énekes.

Bereményi elmondta, hogy őt ez sosem zavarta, ő „elvolt” a műfajok közötti vergődéssel. A dalszövegek – melyeket Bereményi mind tud kívülről – verseskötet formájában is megjelentek, tudatosítva az olvasókban, hogy ki a szerzőjük.