Zelenszkij elismerte: nagy a kihívás a fronton

Szoros határidő. Zelenszkij szerint még ősszel el kell érni mindent, ami elérhető •  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Szoros határidő. Zelenszkij szerint még ősszel el kell érni mindent, ami elérhető

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton az orosz hadsereggel szemben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hétfő esti videobeszédében.

MTI

2024. október 01., 12:292024. október 01., 12:29

Hangsúlyozta:

Idézet
Most a legfontosabb, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy minél hamarabb elérjük célunkat, valódi és igazságos békét Ukrajna és minden népe számára”.

„Még ősszel el kell érnünk mindent, ami elérhető ez idő alatt. Ehhez mindenkire szükség van Ukrajnában” – tette hozzá.

Ukrajna készül arra a találkozóra, amely ebben a hónapban lesz a délnyugat-németországi Ramsteinben lévő légitámaszponton, és amelyen Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnát támogató ötven ország magasszintű vezetőivel tárgyal.

korábban írtuk

Több mint 130 ezer orosz állampolgár behívását hagyta jóvá Putyin a hadseregbe
Több mint 130 ezer orosz állampolgár behívását hagyta jóvá Putyin a hadseregbe

Oroszország 133 ezer orosz állampolgár behívását tervezi október és január között a Vlagyimir Putyin elnök által szeptember hétfőn aláírt rendelet szerint.

A találkozón résztvevők

„minden részletet és érvet megkapnak majd a mi oldalunkról arra vonatkozóan, hogy miként lehet eredményeket elérni a következő hónapokban mind a fronton, mind a diplomácia terén” – mondta Zelenszkij.

Az ukrajnai háború kezdete óta többször volt már ilyen találkozó Ramsteinben, de eddig csak védelmi miniszteri szinten. A cél most az Ukrajnának nyújtott katonai segítség összehangolása. Zelenszkij többször sürgette nyugati szövetségeseit, hogy biztosítsanak több légvédelmi rendszert, hogy jobban meg tudják védeni az ukrán városokat az állandó orosz drón- és rakétacsapásoktól.

Eközben reggel az ukrán légierő közölte:

az orosz hadsereg 32 drónnal támadta Ukrajnát keddre virradóra, amelyek közül a légvédelem 29-et megsemmisített.

A Telegramon közzétett jelentés szerint három további drón útvonalát nem sikerült nyomon követni. Az előzetes információk szerint a támadásnak nem voltak áldozatai és károk sem keletkeztek.

korábban írtuk

A leköszönő Jens Stoltenberg NATO-tagságot sürget Ukrajna számára
A leköszönő Jens Stoltenberg NATO-tagságot sürget Ukrajna számára

A NATO tagállamai döntenek arról, hogy kap-e Ukrajna meghívást a szövetségbe úgy is, hogy területének egy része orosz megszállás alatt van – jelentette ki Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár.

Az ellenséges célpontokat az ország keleti, középső és déli részén, Cserkaszi, Kirovohrad, Mikolajiv, Herszon, Poltava, Szumi és Dnyipropetrovszk megye fölött semmisítette meg az ukrán védelem. Az ukrán légierő hivatalos közlése szerint a dróntámadást az oroszországi Primorszk-Ahtarszkból, Kurszkból, valamint a krími Csauda-fokról indították.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására