Fotó: US Army/Facebook
Az Egyesült Államok nem készül háborúra Irán ellen – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn, reagálva az amerikai katonák halálával járó dróntámadásra, amelyet a feltételezések szerint egy Irán támogatását élvező iraki radikális fegyveres csoport követett el.
2024. január 30., 07:582024. január 30., 07:58
John Kirby az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy terveznek-e Irán területén katonai válaszcsapást, úgy fogalmazott, hogy „nem keressük a háborút Iránnal és nem keresünk katonai jellegű konfliktust a rezsimmel”. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem akar eszkalációt, de tisztában van azzal, hogy a hétvégi támadás a helyzetet elmérgesítő hatással járt, ami választ kíván.
Az illetékes ugyanakkor kijelentette, nem kívánja megelőzni az elnök erről szóló döntését.
– jelentette ki a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője.
A Fehér Ház hétfőn azt közölte, hogy a jordániai-szíriai határvidéken amerikai katonai bázist ért dróntámadás következményeiről Joe Biden elnök hétfőn hivatalában tárgyalt
Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval, Lloyd Austin védelmi miniszterrel, Liz Sherwood Randall belbiztonsági tanácsadóval, valamint Avril Haines-szel, az amerikai hírszerző szervezeteket tömörítő Nemzeti Hírszerzés igazgatójával.
A három amerikai katona halálával és több mint 40 sebesülttel járó hétvégi támadás nyomán hétfőn éles hangon sürgetett határozott válaszokat Michael Waltz, a képviselőház külügyi és védelmi bizottságának republikánus tagja, aki úgy fogalmazott, hogy az „amerikai katonák vére az adminisztráció kezén szárad”.
A politikus azt állította, hogy
és úgy vélte, hogy az adminisztráció az eszkalációtól való félelmében gyakorlatilag maga idézi elő a közel-keleti helyzet eszkalálódását.
Lloyd Austin védelmi miniszter felháborodását és fájdalmát hangoztatta adróntámadás miattdróntámadás miatt.
Lloyd Austin – kórházi kezelése utáni első munkanapján – Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy
A NATO főtitkára a Pentagonban tartott találkozón részvétét nyilvánította az amerikai katonák halála és sebesülései miatt, valamint hozzátette, az eset rámutat a kockázatra, amelyeket a katonák vállalnak, amikor olyan küldetésekben vállalnak szerepet, melyekben „a szabadságot és azokat az értékeket védelmezik, amelyekben hiszünk”.
Amerikai illetékesek hétfőn több amerikai médiumot arról tájékoztattak, hogy
A közlés szerint a Tower 22 nevű helyőrség légvédelme azért nem lépett működésbe, mert az ellenséges eszköz szinte egyszerre jelent meg egy saját drónnal, ami „zavart” okozott a személyzet körében.
Szintén a sajtóban közölt, katonai illetékesektől származó tájékoztatás szerint a támadó eszközt Irakból indították útnak Irán által támogatott síita fegyveresek.
A Tower 22 helyőrség ellen végrehajtott támadásban a három amerikai halálos áldozat mellett több mint 40 katona szenvedett sebesüléseket, akik közül 9-et légi úton a németországi Landstuhl katonai kórházába szállítottak át, mindegyiküket stabil állapotban.
Az incidens az első olyan támadás volt tavaly október közepe, az Izrael és Hamász közötti háború kirobbanása óta a Közel-Keleten állomásozó amerikai erők ellen, amelyben katonák életüket veszítettek. Az elmúlt több mint 3 hónapban már 160 drón- és rakétatámadást intéztek elsősorban az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai egységek ellen iszlamista milíciák, amelyek eddig csak könnyű sebesüléseket okoztak.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!