Fotó: Videófelvétel
Észak-Korea víz alatti nukleáris fegyverkísérletet hajtott végre a keleti vizein – jelentette pénteken a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
2024. január 19., 11:342024. január 19., 11:34
A hadászati fegyverrendszerrel végrehajtott vízfelszín alatti kísérletről a phenjani védelmi minisztérium szóvivője adott tájékoztatást.
A közlemény szerint a fejlesztés alatt álló Haeil-5-23 fegyverrendszert, vagyis az atomfegyver hordozására képes támadó drónokat tesztelték, válaszul az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea napokban megtartott közös tengeri hadgyakorlatára.
A víz alatti nukleáris fegyverkísérletre néhány nappal azután került sor, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető kijelentette: elveti országa régóta kitűzött célját, a Dél-Koreával való békés egyesülést, és országa alkotmányát megváltoztatva déli szomszédját fő ellenségeként határozza meg.
amely képes az ellenséges hajókat és kikötőket elpusztító szökőárt (cunami) gerjeszteni.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!