2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00
Az államtitkár közölte: a kormány továbbra is a Szülőföld Alapon keresztül szeretné támogatni a külhoni magyarok szülőföldjükön való boldogulását. Mint elhangzott, tavaly változott a támogatási összeg felosztása az egyes kollégiumok között. Míg 2005-ben 800 millió forint támogatás jutott az oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumok számára, addig ez az összeg 2006-ban 600 millió forint volt. Ennek okaként Kolber István azt nevezte meg, hogy 2006-ban nagyobb részesedést kapott a keretösszegből a másik két szakmai terület. Hangsúlyozta azt is, hogy a szolidaritás jegyében minden magyar állampolgárnak lehetősége volt felajánlani személyi jövedelemadójának egy százalékát az alap számára. Így az alap 2005-ben 110 millió forinthoz, míg 2006-ban 88 millió forinthoz jutott.
Az államtitkár szólt arról, hogy Románia EU-csatlakozásával új helyzet alakult ki, hiszen az új évezredben a magyarság túlnyomó többsége azonos politikai-gazdasági keretek közé került. A nemzetpolitikában érvényesített koncepcióváltás a határon túli magyar támogatási rendszer átalakítását is szükségessé tette – fejtette ki.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint az alap csak politikai bazár, a nemzeti összetartozás politikája pedig nem redukálható pénzosztásra, mert ez méltatlan a magyar államhoz és a legitim határon túli szervezetekhez. Németh kevésnek tartotta az egymilliárd forintos támogatást, és komolytalannak nevezte a miniszterelnök által a napokban bejelentett majdnem 700 millió forintos többlettámogatást. A magyar nemzetpolitika nyomorúságos állapotát jól tükrözi a Szülőföld Alap - fogalmazott.
Hírösszefoglaló
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.