2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00
A szóbeli tiltakozással párhuzamosan a kínai külügyminiszter lemondta német kollégájával az ENSZ székhelyén erre a hétre kitűzött kétoldalú találkozóját, s még ezt megelőzően Peking „lefújt” egy Münchenbe tervezett, hagyományos kormányközi tanácskozást. Mindennek ellenére a német kormány szóvivője a kancellár és a tibeti vallási vezető találkozóját „magától értetődőnek” nevezte, hangoztatva, hogy az nem befolyásolhatja a Kínával való kapcsolatokat. Értesülések szerint ez ügyben a kancellár külpolitikai tanácsadója külön is felhívta Kína németországi nagykövetét, emlékeztette őt Angela Merkel egy hónappal ezelőtti pekingi látogatására, s ezzel összefüggésben arra, hogy a német kormány a politikai és gazdasági együttműködés elmélyítésére törekszik. Mindezt megerősítette a külügyminisztérium szóvivője is. Martin Jager hangsúlyozta: Merkel és a dalai láma találkozója semmiképp nem jelenti azt, hogy Németország megkérdőjelezné Kína területi integritását és Tibet feletti szuverenitását. Azt azonban a minisztérium képviselője is hozzátette, hogy az ilyen jellegű találkozókat „mindenképp lehetővé kell tenni.”
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.