2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00
Az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) indítványozta a parlament azonnali feloszlatását, ám Kaczynski szerint értelmetlen lenne augusztusban választást tartani, amikor a lengyelek többsége nyaral.
Tegnap este ugyanakkor Lepper bejelentette: pártja bizonyos feltételek mellett hajlandó kormányon maradni. Ezek egyike, hogy hozzák nyilvánosságra a menesztéséhez jogalapot szolgáltató bizonyítékokat.
Az 53 éves Andrzej Lepper – egykori sertéstenyésztő és amatőr ökölvívó – a Lengyelország európai uniós csatlakozása elleni utcai tüntetések szervezésével vált ismertté. 1992-ben alapította meg az Önvédelem (Samoobrana) pártot. A populista pártot a posztkommunista szabadpiaci reformok miatt kiábrándult szavazók támogatják. A párt abbéli félelmeiket használta ki, hogy az uniós csatlakozás veszélyezteti majd a gazdasági érdekeiket. Lepper egyike azon kevés lengyel politikusoknak, akik ellenzik Lengyelország iraki és afganisztáni szerepvállalását. Az Önvédelmet és a nacionalista Lengyel Családok Ligáját Jaroslaw Kaczynski hívta meg a kormánykoalícióba – az európai bírálatok dacára.
Hírösszefoglaló
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.