Varsó szerint Ukrajnából indították el a tavaly Kelet-Lengyelországban becsapódott rakétát

A rakétabecsapódás helyszíne a kelet-lengyelországi településen •  Fotó: Videófelvétel

A rakétabecsapódás helyszíne a kelet-lengyelországi településen

Fotó: Videófelvétel

Lengyel nyomozók megállapítása szerint Ukrajnából indították el a kelet-lengyelországi Przewodów településen tavaly novemberben becsapódott rakétát – erősítette meg csütörtökön Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter újságírók kérdésére lublini látogatásán.

MTI

2023. szeptember 28., 18:282023. szeptember 28., 18:28

2023. szeptember 28., 18:432023. szeptember 28., 18:43

A miniszter hozzátette, hogy a rakétát még a Szovjetunió fennállása alatt gyártották Ukrajnában, és egy ukrán alakulat indította el ukrán területről. Sajnálatosnak nevezte, hogy Ukrajna több hónap óta nem működik együtt a lengyel hatóságokkal. Pedig szerinte a lengyel ügyészek „egészségüket és életüket is kockáztatva” segítettek Ukrajnának az orosz erők által elkövetett háborús bűncselekmények helyszíni dokumentálásában. „Mindig tiszteletben tartottuk az ukrán jogot, és figyelembe vettük elvárásaikat” – tette hozzá.

A przewodówi rakétabecsapódást érintő vizsgálatban az ukrán fél nem volt együttműködő.

„Nem hiszem, hogy erről ügyészségi szinten döntöttek volna, inkább magas, állami szinten történt politikai döntésről van szó” – jelentette ki Ziobro.

Tavaly november 15-én a Przewodów településen becsapódott rakéta két lengyel állampolgár halálát okozta. Két nappal később Piotr Müller lengyel kormányszóvivő közölte: a lengyel és a szövetséges nyomozók által a helyszínen összegyűjtött minták arra utalnak, hogy a rakétabecsapódást Ukrajnának az orosz támadással szembeni védelmi tevékenysége okozta. Müller már akkor szovjet gyártmányú ukrán rakétát említett.

A Rzeczpospolita lengyel napilap kedden forrás megnevezése nélkül azt írta: a lengyel nyomozók az ukrán fél együttműködése nélkül, egy komplex, titkosított eljárás során megállapították a rakéta elindításának pontos helyét, és kizárták, hogy az orosz vagy fehérorosz lett volna. Az ügy lezárásához azonban az ukrán félnek a jogi segítségnyújtás keretében adandó válaszai is szükségesek – írta a lap.

korábban írtuk

Rakéta csapódott az ukrán határhoz közeli lengyel városba, két ember meghalt, Moszkva provokációról beszél
Rakéta csapódott az ukrán határhoz közeli lengyel városba, két ember meghalt, Moszkva provokációról beszél

Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba – közölte honlapján a Radio Zet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására