A 2021-ben megalakult felvidéki Szövetség vezetőtestülete
Fotó: Felvidek.ma
A magyar politikai formációk közül csak a három párt által létrehozott Szövetségnek van reális esélye arra, hogy meghaladja a bejutási küszöböt a szlovákiai választáson – mondta Kolek Zsolt felvidéki magyar történész, újságíró az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2023. augusztus 23., 22:312023. augusztus 23., 22:31
Kifejtette, hogy az elmúlt időszak botrányai, a kormánykoalíció felbomlása vezetett az előrehozott választások kiírásához, és felmérések szerint a választópolgárok stabil kormányt szeretnének látni Szlovákiában, ez pedig a korábbiakhoz képest magasabb részvételt eredményezhet.
Kolek Zsolt szerint emiatt az 5 százalékos bejutási küszöb elérésére egyedül esélyes magyar formációnak, a Szövetségnek a kampány hajrájában komoly mozgósításra lesz szüksége.
Ugyanakkor ez egyfajta ,,hólabdaeffektust" is eredményezhet, vagyis azt, hogy
Mint elmondta, a szeptember 30-ai választás első számú favoritja a Robert Fico vezette Smer-SD szociáldemokrata párt, amely a voksok mintegy 20-25 százalékára számíthat, ugyanakkor az szerinte kevéssé valószínű, hogy Fico pártja a 2012-es választáshoz hasonlóan egyedül is képes lesz kormányt alakítani.
Kolek Zsolt a második helyre a liberális színezetű Progresszív mozgalmat várja, ők 10-15 százalék közötti eredményre számíthatnak, ugyanakkor arra nem számít, hogy egy esetleges hárompárti nagykoalíció képes lenne megakadályozni Fico kormányalakítását. A történész-újságíró szerint inkább az a kérdés, hogy a Smer-SD talál-e magának koalíciós partnert, és ha igen, akkor kit.
Kolek Zsolt erre a korábbi kormányfő, Peter Pellegrini formációját, a Hang - Szociáldemokrácia pártot gondolja esélyesnek, amely a ,,rendőrháború" – melynek során a szlovák titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét is menesztették – fejleményei miatt foghat össze Ficoékkal.
Egy biztos: szeptember 30-án a Smer-SD gyűjtheti össze a korábbi Fico-kormányzást támogató szavazókat Szlovákiában – húzta alá Kolek Zsolt.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!