2007. május 31., 00:002007. május 31., 00:00
Az EU egy évvel ezelőtt állította le a tárgyalásokat, mert nem sikerült elérnie Belgrádnál, hogy járjon közben aktívabban az egyik fővádlott, Ratko Mladics boszniai szerb tábornok Hágába kerüléséért. Ez év elején Brüsszel már kilátásba helyezte a tárgyalások felújítását annak érdekében, hogy Szerbiában a választásokon az EU-párti, demokratikus erők nyerjenek teret. A törvényszékkel folytatott együttműködés továbbra is feltétel marad mindazonáltal a tárgyalások lezárásához (bár egyes EU-tagországok, köztük Magyarország azt szeretné elérni, hogy a teljes kooperáció ne ennek, hanem a társulás életbelépésének legyen előfeltétel). Az Európai Bizottság szokásos ülését tartotta tegnap, és ezen Olli Rehn bővítési biztos arról tájékoztatta kollégáit, hogy az új szerb kormány „lépéseket tett és tesz a megfelelő irányba” ahhoz, hogy nagyon hamar felújíthassák a tárgyalásokat. Borisz Tadics elnök és Vojiszlav Kostunica miniszterelnök emellett kötelezettséget vállalt arra, hogy teljesítik az új kormány programját, benne a törvényszékkel folytatott együttműködés javítását. Nem derült ki azonban, hogy a „nagyon hamar” pontosan milyen időtartamot fed.
Hírösszefoglaló
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.