Fotó: Twitter/Denisz Smihal
Ukrajna folyamatosan készül az orosz offenzívával szembeni ellentámadásra, amely azonban csak akkor kezdődik, ha megérett rá az idő – mondta a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kedden az ukrán kormányfő.
2023. május 09., 15:202023. május 09., 15:20
Denisz Smihal, aki III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, és nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonai alakulatokat is meglátogatott egy angliai támaszponton, az interjúban úgy fogalmazott: Ukrajna nagy gondot fordít az ellentámadás előkészítésére, mivel nagyon fontos, hogy „sikert tudjon felmutatni”.
Arra utalva, hogy kedden Moszkvában a náci Németország feletti győzelem évfordulóját ünnepelték, Smihal kijelentette:
Arra a kérdésre, hogy a nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonák részt vesznek-e majd az ukrán fegyveres erők ellentámadásában, Denisz Smihal kitérően úgy válaszolt, hogy a brit kiképzési programba bevont „jövőbeni katonák, fiúk és lányok egyaránt” minden olyan különleges tudás és gyakorlati tapasztalat birtokában lesznek, amelyre a hadszíntéren szükség van.
Nagy-Britannia tavaly széleskörű kiképzési programot kezdett több tízezer ukrán katona számára. A legutóbbi hivatalos adatok szerint 2022 második felében tízezer ukrán katona részesült harckészségfejlesztő képzésben brit támaszpontokon, és az idei brit kiképzési programban további húszezer ukrán katona vesz részt.
A Downing Street az év elején bejelentette, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 típusú brit harckocsit és „hozzávetőleg harminc” AS90 önjáró löveget kap a brit kormánytól. Nem sokkal később megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akik a brit fegyveres erők szakértőitől ezeknek az eszközöknek az üzemeltetésére kapnak kiképzést.
Nagy-Britannia – a nyugati szövetségesek közül elsőként – megkezdte ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését is, de a brit kormány rendre hangsúlyozza, hogy nem készül harci repülőgépek ukrajnai szállítására, a pilóták kiképzése arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét „a jövőben”.
Az ukrán miniszterelnök a keddi Sky News-interjúban – arra a kérdésre, hogy miért húzódik ilyen sokáig az ukrán ellentámadás elindítása – úgy válaszolt: Ukrajna nagyon gondos előkészületeket folytat, mivel nagyon fontos műveletről van szó,
„és tudjuk, hogy sikert kell felmutatnunk e művelet során társadalmunknak, partnereinknek, az egész világnak és ellenségünknek is”.
Denisz Smihal szerint
és amikor a katonai és politikai vezetés meghozza az erről szóló döntést.
A kormányfő megerősítette azt a hivatalos kijevi álláspontot, hogy Ukrajnának nem volt köze a Kreml ellen megkísérelt múlt heti dróntámadáshoz, amelyet hivatalos moszkvai körökben Vlagyimir Putyin orosz elnök megölésére irányuló kísérletnek minősítettek.
Smihal kijelentette: Kijev szerint elsősorban provokáció történhetett, de az ukrán kormánynak nincsenek adatai az incidensről, mivel nem ukrán műveletről volt szó.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
szóljon hozzá!