Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok

•  Fotó: X (Twitter)

Fotó: X (Twitter)

Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette – közölte DmitroPletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője. A támadás idején a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és KiriákoszMicotákisz görög miniszterelnök is.

MTI

2024. március 06., 21:432024. március 06., 21:43

2024. március 06., 22:052024. március 06., 22:05

Pletencsuk az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott kommentárjában hozzátette, hogy a vizsgálat még folyamatban van, és „rögzítik az Oroszországi Föderáció újabb háborús bűncselekményének minden körülményét”.

VolodimirZelenszkij a Szuszpilne televízió tudósítása szerint elmondta, hogy látta az orosz támadást, mivel abban a pillanatban Odesszában tartózkodott a görög miniszterelnökkel.

„Ma láttuk ezt a támadást, Önök pedig láthatták, kivel van dolgunk, nem érdekli őket, hová mérnek csapást. Tudom, hogy voltak áldozatok, még nem ismerem a részleteket, de azt tudom, hogy halottak és sebesültek is vannak” – idézte a tévé az államfőt. Zelenszkij ismét hangoztatta, hogy Ukrajnának hatékonyabb légvédelmi rendszerre van szüksége.

Micotákisz a görög sajtónak azt mondta, hogy a támadás idején éppen Odessza kikötőjében voltak Zelenszkijjel, és a robbanások közel voltak hozzájuk. „Zelenszkij elnök és munkatársai megmutatták nekünk és elmagyarázták a kikötő fontosságát és azt, hogy mit tesznek az ukrán tengeri útvonal helyreállítása és megerősítése terén, és milyen károk érték a támadások során. Meghallottuk a szirénák hangját és a robbanásokat, amelyek nagyon közel voltak hozzánk” – fogalmazott a görög politikus, hozzátéve, ez számára maradandó tapasztalat volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 30., csütörtök

Közel 4500 román állampolgárra várhat kitoloncolás Trump új bevándorlási politikája nyomán

Több mint 4400 román állampolgárt fenyeget kitoloncolás a múlt héten hivatalba lépett amerikai elnök, Donald Trump új bevándorlási politikája nyomán.

Közel 4500 román állampolgárra várhat kitoloncolás Trump új bevándorlási politikája nyomán
2025. január 30., csütörtök

Moszkva szerint havi ötvenezer embert veszít az ukrán hadsereg, és százezren megszöktek

Az ukrán hadsereg az elmúlt fél évben havi mintegy 50 ezer embert veszített, miközben a kiképzőközpontok csak 30 ezer újoncot készítettek fel. Az orosz védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint az ukrán hadseregből százezer katona szökött meg.

Moszkva szerint havi ötvenezer embert veszít az ukrán hadsereg, és százezren megszöktek
2025. január 30., csütörtök

Zéró toleranciát hirdetett Donald Trump az antiszemitizmus ellen

Az antiszemitizmus elleni szigorú fellépést rendelt el és a közelmúlt zsidóellenes megnyilvánulásainak vizsgálatát kezdeményezte Donald Trump amerikai elnök szerdán.

Zéró toleranciát hirdetett Donald Trump az antiszemitizmus ellen
2025. január 30., csütörtök

Nagyon valószínű, hogy nincs túlélője a washingtoni légi szerencsétlenségnek

Nagyon valószínű, hogy nincs túlélője a washingtoni légi szerencsétlenségnek John Donnelly, Washnigton D. C. tűzoltóparancsnoka szerint.

Nagyon valószínű, hogy nincs túlélője a washingtoni légi szerencsétlenségnek
2025. január 30., csütörtök

Újabb izraeli túszokat engedtek el a gázai terrorszervezetek

A gázai terrorszervezetek csütörtökön átadták az újabb izraeli túszokat a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek.

Újabb izraeli túszokat engedtek el a gázai terrorszervezetek
2025. január 30., csütörtök

Több mint 40 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát a NATO idén

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) jó úton halad afelé, hogy teljesítse ígéretét, miszerint az év végéig mintegy 41,6 milliárd dollár (40 milliárd euró) értékű biztonsági támogatást küld Ukrajnának.

Több mint 40 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát a NATO idén
2025. január 30., csütörtök

Megkönnyebbültek a román zsoldosok, kimenekítették őket, miután megadták magukat

Biztonságban elhagyták a konfliktusövezetet a katonai konfliktus miatt Kongóban, Észak-Kivu tartományban rekedt román állampolgárok – jelentette be a román külügyminisztérium.

Megkönnyebbültek a román zsoldosok, kimenekítették őket, miután megadták magukat
2025. január 30., csütörtök

Élesedő viszály Szlovákia és az egyre provokatívabb kijelentéseket tevő Ukrajna között

Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Myroslav Kastrant – jelentette a tárca közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Élesedő viszály Szlovákia és az egyre provokatívabb kijelentéseket tevő Ukrajna között
2025. január 30., csütörtök

Katonai helikopterrel ütközött egy utasszállító repülőgép Washingtonban

Összeütközött Washingtonban az American Airlines légitársaság egyik utasszállító repülője egy Black Hawk típusú katonai helikopterrel. A repülőgép az ütközést követően a Potomac folyóba zuhant.

Katonai helikopterrel ütközött egy utasszállító repülőgép Washingtonban
2025. január 29., szerda

Rómeó vérzik: a román zsoldosok gyorsan megadták magukat, ennek is köszönhető a kongói lázadók győzelme

Az ott harcoló román zsoldosok gyors fegyverletétele is hozzájárult ahhoz, hogy a Ruanda által támogatott lázadók elfoglalták Kongó Észak-Kivu tartományának legnagyobb városát, Gomát.

Rómeó vérzik: a román zsoldosok gyorsan megadták magukat, ennek is köszönhető a kongói lázadók győzelme