A küldöttek alelnöknek Gál Kingát, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost választották meg ismét.
Orbán Viktort 1190 szavazattal választották meg a küldöttek pártelnöknek. A kongresszus alelnöknek újraválasztotta Kubatov Gábort (1158 szavazat) Németh Szilárdot (1121 szavazat), Kósa Lajost (1145 szavazat), és Gál Kingát (1150 szavazat).
– jelentette ki Orbán Viktor a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében szombaton, Budapesten.
Azt mondta: nem léphetnek túl azon a bizonyított, s már a baloldal által is bevallott tényen, hogy külföldi államok, szervezetek, maga Brüsszel is pénzt adott a baloldalnak a Fidesz-KDNP legyőzésére.
Úgy fogalmazott: a külföldiek „kilóra akarták megvenni” a leendő magyar kormányt, s vele az országot.
„Pénzért büntetlenül lehet árulni a hazát?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így. Ezt meg kell oldanunk, elvárjuk a parlamenti képviselőinktől, hogy alkossák meg Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait, föl, egészen az alkotmányig – jelentette ki.
– közölte Orbán Viktor. A legutóbbi két év az orosz–ukrán háború, a szankciók, az energiaválság és a vágtató infláció miatt minden eddiginél nehezebbnek bizonyult – idézte fel. Emlékeztetett azonban:
a példátlan nyugati nyomás ellenére sikerült kimaradni a háborúból,
a gáz- és olajszankciók ellenére biztosítani az ország energiaellátását, a nemzetközi energiaárak száguldása ellenére megvédeni a rezsicsökkentést, a munkahelyeket és a családtámogatást.
„Jelentem, a kitűzött célokat elértük” – vont mérleget. Elmondta: Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit „zátonyra” futtatták, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog.
– közölte. „Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak” – fogalmazott.
Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: „a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk”, mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen.
fogalmazott. Azt mondta:
ha így megy tovább, eljön a vég, és „keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést”.
Hangsúlyozta: „nekünk az a dolgunk, az a hivatásunk, hogy ezt megakadályozzuk”. A mi érdekünk az, hogy az unió egyben maradjon. Egyben maradjon az, „amit nagy nehezen sikerült összeilleszteni” – tette hozzá.
Orbán Viktor kijelentette: az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.
A brüsszeli Európa-modell káoszhoz vezet – fogalmazott. A kormányfő kifejtette: egyre kevesebben dolgoznak és egyre többen akarnak megélni munka nélkül, „mert arrafelé a jólétet nem a munka, hanem az állam akarja garantálni”.
– mondta. Kiemelte: „az adóssághegy csak nő és nő”, a befektetők pedig Európából Amerikába és Ázsiába viszik a pénzüket, de a brüsszeli bürokraták kereskedés és kapcsolatépítés helyett bezárkóznának. A világ összgazdasági teljesítményéhez Európa 1990-ben még 23 százalékkal járult hozzá, ma pedig 15 százalékkal – tette hozzá. Hangsúlyozta: erre nem lehet igent, csak nemet mondani.
– fogalmazott Orbán Viktor.
A mi kormányunk nindzsa kormány, „mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig éppen és egészségesen visszatérünk a bázisra” – mondta. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormánynak bátornak és akcióképesnek kell lennie, nem szabad visszariadnia a váratlan húzásoktól sem, és tudnia kell, hogy az ellenfél túlerejével szemben csak fegyelmezett akciók és pontos műveletek hozhatnak sikert. Kifejtette: az első akció a nemzeti konzultáció lesz, „megkérdezzük és begyűjtjük az emberek véleményét”. A második akció az európai választás lesz, „Brüsszelben áttörést kell elérnünk, a gyurcsányistákat pedig vissza kell vernünk”. A harmadik akció az önkormányzati választás – sorolta.
– jelentette ki a Fidesz régi-új elnöke.
A magyaroknak van egy saját európai ellenmodelljük: ez zéró migrációt, munkaalapú gazdaságot, teljes foglalkoztatottságot, erős családokat, alacsony adókat és ésszerű zöld átalakulást jelent – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: az önvédelem és az ellenállás sok nemet mondat Magyarországgal, mégsem akarnak az „állandóan nyafogó és siránkozó Mister No vagy Herr Nein” szerepébe beleszorulni. „A mi erőnket, reményünket, önbecsülésünket éppen az táplálja, hogy nekünk, magyaroknak, van egy saját tervünk, van egy európai ellenmodellünk” – tette hozzá.
– hangsúlyozta. Hozzátette: a franciák, a németek, az olaszok, az osztrákok a „fél életüket odaadnák", ha újra "migránsmentes hazájuk” lehetne. „Nálunk zéró migráció, ide csak az jöhet be, akit beengedünk. Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa, ami a terrort támogató a nyugati utcai zavargások fényében még inkább nyilvánvaló” – jelentette ki.
A magyar modellt úgy jellemezte: munkaalapú gazdaság, teljes foglalkoztatottság, erős családok, nemzetegyesítés, csökkenő adósság, alacsony adók, „rajokban érkező befektetések”, kereskedés és együttműködés a világ minden országával, és ésszerű zöld átalakulás, a legmodernebb technológiák meghonosítása Magyarországon.
– mondta Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte: a magyar zöldpolitika nem ideológiai és nem pártalapon áll. „A kormány álláspontja: zöld energia igen, zöld ideológia nem” – fogalmazott. Kifejtette, két dolgot kell tennünk: zöld energiát termelni és aztán tárolni. Hozzátette: a sikeresek és a többiek közötti választóvonal a megtermelt energia tárolása lesz. Elmondta, hogy
a magyarok egy új világgazdasági korszak technológiai éllovasai lehetnek, 150 éve nem nyílt meg előttük ilyen lehetőség.
Minden feltétel adott a sikerhez, csak bátor és felkészült országvezetésre, helyi és országos vezetőkre van szükségünk – jegyezte meg.
„Magyarországot a legmodernebb keleti és nyugati technológia találkozóhelyévé tesszük” –hangsúlyozta. Hozzátette: az ország ma ezért egyszerre bajnoka az összekapcsolódásnak, a zöldenergiának és az új ipari technológiáknak. Ez a stratégia húzza felfelé a magyar gazdaságot a következő 15-20 évben, ezért lesz továbbra is mindenkinek munkája, erre kapcsolódnak rá a szakmunkás iskolák és az egyetemek.
– szögezte le a kormányfő.
Mint ismeretes, Orbán Viktor 1993–2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, legutóbb két éve, a 2021 novemberében tartott tisztújító kongresszuson választották újra pártelnöknek.
Cikkünk frissül
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.