Újabb közös kormányülés

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A magyar féltől várja az autonómiáról való tárgyalás felvetését a román külügyminiszter. Nagyszebenben, november 14-én tartják a soron következő, harmadik magyar–román együttes kormányülést - jelentette be Göncz Kinga magyar és Adrian Cioroianu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Magyarországi útja során Cioroianu Sólyom László államfővel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is találkozik.

Gazda Árpád

2007. szeptember 21., 00:002007. szeptember 21., 00:00

Göncz Kinga kifejtette, hogy pragmatikus, gyakorlatias kormányülésre készülnek, a korábbi két szimbolikus értékű tanácskozás után. Az első magyar–román együttes kormányülést 2005 októberében tartották Bukarestben, a másodikat tavaly novemberben Budapesten. A mostani tervezett témák között szerepel a két ország közötti szociális egyezmény, amely rendezné a nyugdíjfolyósítás kérdését a Magyarországra települt román állampolgárok számára. Adrian Cioroianu azt mondta, az együttes ülésen tárgyalni fognak a magyar munkaerőpiac románok előtti megnyitásáról is, és Bukarest szeretné, ha több szakképesítést fogadna el Magyarország. A harmadik téma a közös projektek ügye lesz. A pontos napirendet egy közös szakértői bizottság határozza meg. Cioroianu az erdélyi magyarok autonómiája ügyének megtárgyalásától sem zárkózott el. „Két felnőtt társadalom bármilyen kérdésről tud felelősségteljesen, higgadtan tárgyalni, ezért, ha a magyar fél igényli, az autonómia ügyét is felvehetjük a napirendi pontok közé” – közölte ezzel kapcsolatban Cioroianu. A román tárcavezető közölte: a koszovói rendezés nem szolgálhat modellként a székelyföldi autonómiatörekvésekhez. Cioroianu kiemelte: nagyon pontosan meg kell határozni, hogy ki mit ért autonómia alatt, tisztázni kell a különböző koncepciókat. Göncz Kinga szerint a tervezett kisebbségi törvény a kulturális és az oktatási önrendelkezést garantálná. Mint mondta, ahhoz, hogy megvalósuljon a székelyföldi autonómia, a többségi társadalom támogatására is szükség van, ehhez pedig az RMDSZ kormányzati szerepvállalására és befolyására. Markó Béla RMDSZ-elnök a tárgyalások kapcsán kifejtette: analógia valóban nincs Koszovó és Székelyföld között, de bizonyos értelemben lehet példa a balkáni terület rendezése. A pártvezető szerint az lehet modellértékű, hogy Koszovóban is sajátos megoldást próbálnak találni, nem pedig egy sablont akarnak alkalmazni. „Az autonómia elérése érdekében Magyarországtól is várnak támogatást a romániai magyarok” – tette hozzá.

A csütörtöki tárgyaláson a külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy a két tárca mihamarabb együttműködési megállapodást köt egymással. Göncz Kinga a sajtóértekezleten elmondta: a megbeszélésen szó volt a romániai kisebbségi törvényről, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem finanszírozásáról és magyar karok és szakok létrehozásáról a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Cioroianu hangsúlyozta: kormánya fontosnak tartja a kisebbségi törvény elfogadását, amely már a romániai alsóház napirendjén van. A román tárcavezető szerint lassú, de konkrét lépések történtek a romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán is. „Az ingatlanok visszaszolgáltatása nemcsak a magyar kisebbséget érintő kérdés, Románia egységesen szeretné rendezni a problémát” – tette hozzá.

A román külügyminiszter Sólyom László magyar államfővel tartott megbeszélésén is számos, az erdélyi magyarságot is érintő kérdésről tárgyalt: többek között a kisebbségi törvény szükségességéről és a magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztéséről is. Érintették azokat a témákat, amelyekkel kapcsolatban a magyar államfő hivatalos romániai látogatása során is felvetődtek. Ilyenek az 1956-os romániai magyar és román politikai elítéltek rehabilitálása, a román államfő kezdeményezésére a román nyelv idegen nyelvként való oktatása a magyar tanítási nyelvű iskolákban, a Székelyföld fejlesztésével kapcsolatos elképzelések, illetve a verespataki beruházás felfüggesztése.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése