2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00
A tragédiát megelőzően a tettes és az áldozat vélhetően összeszólalkozott valamin – mondta később Harold Hurtt, az illetékes rendőrfőnők egy sajtótájékoztatón. Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint a két férfi a tragédiát megelőzően együtt ebédelt, és közben tört ki köztük a vita. A rendőrség közlése szerint az elkövető, a 60 éves William Phillips helyi idő szerint péntek délután fegyverrel hadonászva lépett be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) épületegyüttesének egyik épületébe, lelőtte munkatársát, egy munkatársnőjét pedig ragasztószalaggal egy székhez kötözte és elbarikádozta magát az egyik irodában.
A NASA gyorsan kiürítette az épületet, a rendőrség pedig jól felfegyverzett erőket küldött a helyszínre. Óvintézkedésként lezárták a közel 650 hektáron elterülő campuson az egyes épületek közötti utakat és egy közeli középiskola diákjait és tanárait sem engedték ki a tanintézményből, jóllehet az órák már véget értek.
A rendőrség három órán át próbált kapcsolatot teremteni a túszejtővel, végül behatoltak az épületbe. Ott holtan találták a 62 éves áldozatot, David Beverlyt és magát a túszejtőt is, aki főbe lőtte magát.
Hírösszefoglaló
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.