Fotó: Rompres
2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00
Szentpétervár belvárosában mintegy 1500 rendőrt vontak össze annak megakadályozására, hogy a Másik Oroszország koalícióhoz tartozó tüntetők a Pionyir (Úttörő) téren engedéllyel megtartott gyűlésük után végigmenetelhessenek a belvároson, miután az „Egyet nem értők felvonulását” a hatóságok betiltották. A félhivatalos RIA Novosztyi hírügynökség rendőrségi forrásból úgy értesült, több mint száz embert vettek őrizetbe.
Tömegoszlatás Moszkvában is
A számos szervezetet tömörítő Másik Oroszország ellenzéki egységfront tüntetést szervezett szombatra öt moszkvai helyszínen és Szentpéterváron az „Egyet nem értők menete” elnevezéssel, tiltakozásul azon intézkedések ellen, amelyekkel a szervezet szerint Putyin korlátozza a demokratikus szabadságjogokat, egyúttal tisztességes elnökválasztást követelve 2008-ban. A hatóságok azonban betiltották a rendezvényeket, néhány korlátozott létszámú gyűléstől eltekintve. Az ellenzéki egységfront mégis úgy döntött, hogy a tilalommal dacolva Moszkva egyik legismertebb teréről, a Puskinról vonulnak át a két kilométernyire elterülő, engedélyezett helyszínre, a Turgenyev térre. A rendőrség már a Puskin téren is őrizetbe vette az ellenzéki egységfront számos aktivistáját, mégis többezres menet indult útnak.
Az Eho Moszkvi rádió szerint volt néhány összetűzés a rendőrök és a tüntetők között, akik orosz zászlókat és rózsákat lengetve a „Putyin nélküli Oroszországot” jelszót kiabálták. A hatóságok keményen léptek fel, gumibottal ütötték a felállított vaskerítéseken átjutó tüntetőket, s szó szerint visszadobták őket a kordonok felett, sokakat a földön vonszoltak el, s tuszkoltak rendőrségi autóbuszba. A demonstráció kora délutánra véget ért a legfőbb moszkvai helyszínen, a Puskin téren. Addig hírügynökségi becslés szerint mintegy 200 embert vettek őrizetbe. A rendőrség 170 ember előállításáról számolt be.
A moszkvai tüntetésen őrizetbe vették Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnokot, orosz ellenzéki vezetőt is, akit egy moszkvai bíróság a közrend megsértése címén ezerrubeles (mintegy 30 dolláros) pénzbírságra ítélt, majd szabadon engedett.
Berezovszkij „új orosz forradalma”
A Scotland Yard terrorellenes osztálya vizsgálatot indított a londoni emigrációban élő orosz üzletember, Borisz Berezovszkij „új orosz forradalomra” felhívó sajtónyilatkozata kapcsán, írta a The Guardian. Berezovszkij a brit napilapnak adott interjúban azt mondta: Putyin orosz elnök rendszerét csak erővel lehet megdönteni. Hozzátette: személyesen pénzel az államfő közelében levő embereket, akik „palotapuccsra” szövetkeznek. Moszkva azonnal a csalás vádjával évek óta körözött mágnás brit menekültstátusának megvonását és Berezovszkij kiadatását követelte Londontól. A The Guardian szerint a Scotland Yard tanulmányozza a Berezovszkij-interjú hangfelvételét, kiderítendő, hogy a nyilatkozattal az orosz üzletember elkövetett-e a menekültstátusa megvonásához jogi alapot teremtő törvényszegést. Berezovszkij még az interjú megjelenésének napján nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: kizárólag vértelen eszközökkel történő rendszerváltoztatásra gondolt, a „közvetlen akciót” támogatja ugyan, az erőszakot azonban nem.
Hírösszefoglaló
Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.