Tudományos indoklás

Fenntartják északi-sarki követeléseiket az oroszok Oroszország csütörtökön megerősítette területi igényét az Északi-sark jégpáncélja alatti kontinentális talapzatra, a tengerfenékből vett minták első vizsgálati eredményére hivatkozva. A tengergeológiai kutatóintézet helyettes vezetője, Viktor Poszelov közölte, ismertté váltak az első eredmények annak a geológiai mintának a vizsgálatából, amelyet két orosz mélytengeri mini-tengeralattjáró augusztus 2-án hozott fel a Jeges-tenger fenekéről.

Gazda Árpád

2007. augusztus 24., 00:002007. augusztus 24., 00:00

Poszelov ennek alapján bejelentette, hogy a térségben a víz alatt húzódó Lomonoszov-hátság „szerkezetileg a szibériai kontinentális tábla folytatódásának tekinthető, és semmiképp sem különül el az orosz fennsíktól”.  Az orosz kutató hangsúlyozta, hogy az összegyűjtött egyedülálló információ – amellett, hogy alapját képezheti a globális geológiai struktúrák feltérképezésének, és alkalmas a kőolaj- és földgázkészletek felmérésére – „kétségtelenül megerősíti Oroszország politikai és gazdasági pozícióját”.
Az expedícióval Oroszországnak bevallott politikai célja is volt: emlékeztetni akarta a világot arra, hogy igényt tart a kőolajban és földgázban valószínűleg gazdag tengeri térség ellenőrzésére. Vlagyimir Putyin elnök már egy májusi beszédében hangsúlyozta, hogy országa mindent megtesz az Északi-sark vidékéhez fűződő stratégiai, gazdasági és katonai érdekeinek védelmében. Moszkva a kontinentális talapzat geológiai szerkezete alapján, az ENSZ tengerjogi egyezményére hivatkozva akarja magának követelni a térséget, amit a világszervezet már egyszer elutasított, de az orosz vezetés 2009-ben ismét benyújtja igényét. A térség ásványi és természeti kincseinek kiaknázására még négy ország: az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia és Dánia formál jogot.
A moszkvai bejelentéssel egy időben az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a Kola-félszigeti Murmanszk kikötőjéből jelentette, hogy nyugat-európai üzletemberek máris érdeklődést tanúsítanak a sarkvidéki olaj- és gázlelőhelyek kiaknázását célzó orosz tervek iránt.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására