Nyerő páros? A Demokrata Párt elnökjelöltje ismét Donld Trump, az alelnökjelölt J. D. Vance
Fotó: X/GOP Convention
Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J.D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének.
2024. július 16., 08:012024. július 16., 08:01
A rendezvényteremben a „Tegyük naggyá ismét Amerikát” feliratú transzparensek övezte delegátusok üdvrivalgásban törtek ki, ahogy a tagállamok delegáltjai sorra Trumpot támogatták, hogy induljon újra a párt színeiben a novemberi elnökválasztáson.
A volt elnök Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában a
Donald Trump azt írta, hogy Vance a legalkalmasabb alelnökjelöltnek, s a választási kampány során egyebek között a csatatérállamoknak számító Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, Ohio és Minnesota munkásainak, illetve farmereinek megnyerésére fog összpontosítani.
egyebek között úgy vélve, hogy „tekintet nélkül az amerikai népnek okozott károkra” végre fogja hajtani „Trump szélsőséges politikai terveit”.
Ejtette a bíróság a Donald Trump ellen bizalmas iratok nem megfelelő kezelése miatt indított eljárást
A floridai szövetségi kerületi bíróság hétfőn elutasította a Donald Trump volt amerikai elnök ellen bizalmas iratok gondatlan kezelése ügyében indított eljárást a vádat képviselő különleges ügyész személyének szabálytalan kinevezése miatt.
Aileen Cannon bíró döntésével helyt adott a védelem indítványának, amelyben Trump védői arra hivatkoztak, hogy Jack Smith különleges ügyész kinevezése törvénysértő módon történt, és nem volt felhatalmazása a vádemelésre, hivatalát pedig szabálytalanul finanszírozta az igazságügyi minisztérium.
Smith és csapata hevesen vitatta a védelem érveit a múlt hónapban tartott meghallgatások során. Az ügyészség várhatóan fellebbezni fog a döntéssel szemben. A mostani döntés újabb jogi győzelmet jelent a republikánus párti elnökjelölt-aspiránsnak, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság július elsején megállapította, hogy büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok volt elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél.
Smith mindemellett egy másik perben, a washingtoni szövetségi bíróságon is a vád képviselőjeként lép fel Trumppal szemben a 2020-as választások eredményének megváltoztatása ügyében.
A 77 éves Trump floridai otthonában több láda minősített iratot találtak a hatóságok, amelyeket hivatali ideje lejártával át kellett volna adnia a levéltárnak. Trump ártatlannak vallotta magát az ügyben.
Trump a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta, a mostani bírói döntés „csak az első lépés”, és követelte az ellene jelenleg zajló mind a négy büntetőeljárás megszüntetését.
„Fogjunk össze, hogy véget vessünk minden olyan törekvésnek, amelyben fegyverként akarják használni az igazságszolgáltatást” – fogalmazott.
Lemondott Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna.
Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében joga van ahhoz, hogy megtámadja az orosz területen található katonai célpontokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az United News tévécsatornának adott interjújában vasárnap.
A politikai erőszak elfogadhatatlan, normalizálni kell a hangnemet, és csökkenteni kell a politikai viták hevességét – így reagált Joe Biden amerikai elnök vasárnap esti beszédében a Donald Trump korábbi elnök elleni szombati merényletkísérletre.
Az isteni beavatkozás segített neki túlélni a merényletkísérletet a pennsylvaniai kampánygyűlésen – erről írt Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt vasárnap a közösségi médiában megosztott bejegyzésében.
Egyre többen vélekednek úgy az Egyesült Államokban, hogy az amerikai biztonsági erők hanyagsága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 20 éves támadó rálőtt Donald Trumpra, kis híján kioltva a volt elnök életét.
A világ számos állami vezetője elítélte vasárnap a Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen helyi idő szerint szombaton elkövetett merényletkísérletet.
Egy 20 év körüli pennsylvaniai férfit gyanúsítanak azzal, hogy megpróbálta meggyilkolni Donald Trump volt amerikai elnököt, a támadót a hatóságok fejbe lőttek.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)