Trump elleni merényletre adhatott megbízást az iráni hadsereg

Irán azt feltételezte, hogy Donald Trump elveszíti a választást, ami után csökkent volna védelmének szintje

Irán azt feltételezte, hogy Donald Trump elveszíti a választást, ami után csökkent volna védelmének szintje

Fotó: Pixabay

Donald Trump elleni merénylet előkészítésére adott megbízást hetekkel az amerikai elnökválasztást megelőzően az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda – derült ki az amerikai hatóságok által pénteken nyilvánosságra hozott büntetőfeljelentésből.

MTI

2024. november 09., 09:482024. november 09., 09:48

2024. november 09., 10:452024. november 09., 10:45

A 6 vádpontból álló feljelentés szerint az 51 éves, iráni származású Farhad Sakeri szeptemberben kapott megbízást az iráni hadsereg egységétől, hogy végezzen megfigyelést a Donald Trump elnökjelölt elleni merénylet előkészítésének részeként.

A bírósági dokumentum szerint a férfi október 7-én már arra kapott utasítást, hogy készítsen pontos tervet a merénylet végrehajtásáról, amelyet egy héten belül kellett volna elkövetnie.

Az amerikai hatóságok által végzett nyomozás megállapítása szerint az Iránból érkező utasítás alapján, amennyiben a kijelölt időkereten belül nem sikerül a politikai gyilkosság, akkor Farhad Sakerinek meg kellett volna várnia az elnökválasztást. A feljelentés azt is megállapítja, hogy Irán azt feltételezte, hogy Donald Trump elveszíti a választást, ami után csökkent volna védelmének szintje, és az könnyebb célponttá tehette volna.

A feljelentés alapján az iráni férfinak Donald Trump időközben megválasztott elnök mellett több más, Iránnal kritikus amerikai elleni gyilkosságot is meg kellett volna szerveznie.

Az amerikai hatóságok által benyújtott feljelentés szerint Sakeri bűntársaként két embert letartóztattak és vád alá helyeztek, mert bérgyilkosságra készültek egy Iránnal kritikus újságíró ellen. A 49 éves Carlisle Rivera és a 39 éves Jonathan Loadholt őrizetben van New York-ban.

A feljelentésben az is olvasható, hogy az amerikai hatóságokat maga Farhad Sakeri látta el értesülésekkel egyebek közt arról is, hogy feladatai közé tartozott két New Yorkban élő zsidó személy megfigyelése, és legalább egyikük meggyilkolása, amiért 500 ezer dollárt kapott volna.

Farhad Sakeri a feltételezések szerint Iránban tartózkodik. A férfi gyerekként érkezett az Egyesült Államokba, de 2008 körül kitoloncolták, miután rablásért kiszabott 14 év börtönbüntetését letöltötte.

„Nem sok olyan szereplő van a világon, amely akkora fenyegetést jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, mint Irán” – írta Merrick Garland, az amerikai igazságügyi miniszteri posztot betöltő szövetségi főügyész a feljelentés nyilvánosságra hozatalával egy időben kiadott közleményében.

Az iráni rezsim Donald Trump és első elnöki adminisztrációjának több tagja ellen adott ki elfogató parancsot, mert felelősnek tartják Kaszám Szulejmáni, a Forradalmi Gárda elit egysége, a Kudsz Brigádok parancsnoka ellen 2020. januárjában végrehajtott halálos légitámadásért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának