A tartályhajó kigyulladt az ütközés következtében
Fotó: X / tern
Összeütközött hétfőn az Északi-tengeren, Anglia keleti partjainál egy olajszállító tartályhajó és egy konténerszállító hajó. A tartályhajó kigyulladt, a helyi kikötői hatóságok több tucatnyi sérültről számoltak be.
2025. március 10., 17:152025. március 10., 17:15
2025. március 10., 17:242025. március 10., 17:24
A brit parti őrség hétfő délutáni tájékoztatása szerint helikopterek, valamint tűzoltó- és mentőhajók dolgoznak a helyszínen. A szolgálat nem nevezte meg a két hajót, de a tengeri hajóforgalmat figyelő valós idejű nyomkövető portálok szerint az amerikai zászló alatt hajózó Stena Immaculate olajszállító tartályhajó és a Solong nevű, Portugáliában bejegyzett konténerhajó szenvedett balesetet.
A Stena Immaculate a Humber folyó torkolatvidékétől keletre, az Északi-tengeren horgonyzott, amikor a Solong nekiütközött. Az olajszállító hajó az ütközés következtében kigyulladt.
A hajókat a személyzet számos tagja el tudta hagyni a baleset után, de Martyn Boyers, a Humber déli partján fekvő Grimsby kikötőjének igazgatója a BBC közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva elmondta:
A sérültek állapotáról hétfő délutánig nem hangzott el hatósági tájékoztatás.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
szóljon hozzá!