Fotó: UNRWA/Facebook
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
2024. július 13., 16:512024. július 13., 16:51
2024. július 13., 18:312024. július 13., 18:31
A támadás a Hán-Junisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátrakat vertek fel ideiglenesen kitelepítettek számára. A gázai egészségügyi minisztérium szerint
Izraeli biztonsági források közlése szerint a célpont Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka volt, akinek sorsáról egyelőre semmit sem tudni. Az izraeli hadsereg az AFP kérdésére annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú illetékese a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy az esemény „az amerikai támogatással és a világ hallgatása mellett zajló népirtó háború eszkalációját jelenti”, és azt bizonyítja, hogy Izrael nem érdekelt egy tűzszüneti megállapodásban.
Mint arról beszámoltunk, az izraeli hadsereg a napokban kiterjesztette evakuálási parancsát egész Gázavárosra, miután a hét elején több tízezer palesztint menekítettek el a város több negyedéből. Az IDF szerint az evakuálási parancsokra azért van szükség, hogy a civilek ne keveredjenek bele a Hamász által felújított műveletekbe azokon a területeken, ahol a terrorszervezet újra megpróbálja megvetni a lábát.
Az izraeli hadsereg kiterjesztette evakuálási parancsát egész Gázavárosra, miután a hét elején több tízezer palesztint menekítettek el a város több negyedéből.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
szóljon hozzá!