Több mint 60 ezren haltak meg a nyári hőhullámok miatt tavaly Európában, többségük nő

Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Európa-szerte több mint 61 ezer, hőség okozta haláleset történhetett a tavaly nyári hőhullámok idején – mutatott rá a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet frissen közzétett tanulmányában.

MTI

2023. július 11., 08:372023. július 11., 08:37

A Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kánikulában leginkább érintett mediterrán országok közül Olaszországban 18 010, Spanyolországban 11 324 haláleset történt tavaly, míg az Egyesült Királyságban 3469 ember vesztette életét a hőség miatt.

A nők aránytalanul nagy mértékben váltak tavaly a hőség áldoztává a mérések kezdete óta:

a népességen belül 56 százalékkal több nő halt meg a hőség következtében, mint férfi. A kimutatás szerint az európai hőhullámokban tavaly mintegy tízszer annyi 80. életévét betöltött nő halt meg, mint 64 év alatti, a 80 év feletti férfiak elhalálozásának aránya pedig a háromszorosa volt a 64 évnél fiatalabb férfiakénak.

A kutatók 2022. május 30. és szeptember 4. között több mint 45 millió halálozási adatot elemeztek 35 európai országban.

Az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) a tavalyi nyár folyamán a halálozások ugrásszerű növekedését jelentette kontinensszerte, ám először fordult elő, hogy ezeket az eseteket kifejezetten a hőséggel hozták összefüggésbe.

korábban írtuk

Az eddiginél is szélsőségesebb időjárás vár Európára – tizenöt év múlva általánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok
Az eddiginél is szélsőségesebb időjárás vár Európára – tizenöt év múlva általánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok

Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában.

korábban írtuk

Világszerte magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, miután hét év után ismét jelentkezett az El Nino
Világszerte magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, miután hét év után ismét jelentkezett az El Nino

Világszerte számos helyen magasabb hőmérsékletekre lehet számítani annak következtében, hogy hét év után ismét jelentkezett az El Nino éghajlati jelenség a csendes-óceáni térség trópusi régióiban – figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni