Születésnapját üli az EU

Kitekintő Ötven évvel ezelőtt írták alá az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló dokumentumot Rómában. Születésnapját ünnepli ezen a hétvégén az Európai Unió: március 25-én lesz ötven éve, hogy hat nyugat-európai állam, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg Rómában aláírta az Európai Gazdasági Közösség – az EU elődje – létrehozásáról szóló dokumentumot.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. március 23., 00:002007. március 23., 00:00

Az eseményt nagyszabásúrendezvénysorozattal készül megünnepelni azidéntől immár 27 tagú Unió, a központirendezvényeket a soros elnöki tisztséget betöltőNémetország fővárosában, Berlinbenrendezik, de az Unió fővárosában, Brüsszelbenis koncertmaratonnal emlékeznek a történelmieseményre. Természetesen a tagállamok vezetőiis jelen lesznek az ünnepségeken, ahol informáliscsúcstalálkozón emlékeznek meg az„alapító atyákról”.
A hivatalos megemlékezésekkelpárhuzamosan a többi uniós polgárt isvárják a különböző kulturális ésszórakoztató rendezvényekre. Az ünnepségektulajdonképpen már 24-én este elkezdődnek aKlubok és múzeumok európai éjszakájaelnevezésű különleges rendezvénnyel: aberlini múzeumok hajnali kettőig nyitva tartanak, ésválogatott európai műalkotásokkal várjáka kontinens művészeti örökségévelmegismerkedni vágyó látogatókat.Ugyancsak szombaton este 27 berlini bárban és klubban27 zenekar lép fel – mindegyik tagállamképviseletében. Március 25-én nagyszabásúszabadtéri koncertnek ad otthont a német fővárosa Brandenburgi kapu körüli területen. A koncertenfellép Gianna Nannini olasz rockénekes, a berlini MIA,illetve a dán Outlandish együttes és mégsok más zenész.
A színpadi produkciókonkívül utcai előadóművészek ésszínházi csoportok gondoskodnak a közönségszórakoztatásáról, akik a rendezvényenműködő információs pontoknál az EurópaiUnióval kapcsolatos ismereteiket is bővíthetik.
Ugyancsak vasárnap kezdődik azaz információs kampány is, amelynek sorána kezdeményezés résztvevői ötvennéltöbb németországi városba látogatnakel. A kampányt Angela Merkel német kancellár,José Manuel Barroso, az Európai Bizottságelnöke, valamint Hans-Gert Pöttering, az EurópaiParlament elnöke indítja útnak.
Az ünneplés ugyanakkor nemteljesen felhőtlen, hiszen az aktuális viták azértrányomják bélyegüket az évfordulóra.A tagállamok képviselői megegyeztek példáulabban, hogy a közös ünnepi nyilatkozatban nem említikmeg az európai alkotmányt, hogy ne mérgesítséktovább az uniós alaptörvény körülivitákat. Mint ismeretes, a Valéry Giscard d’Estaingvolt francia államfő vezette testület általkidolgozott alkotmánytervezet gyakorlatilag megfeneklett,miután két éve mind a francia, mind a hollandpolgárok népszavazáson utasítottákel a dokumentum alkalmazását. Bár a jelenleginémet elnökség nevében Angela Merkel németkancellár a legfontosabb célok között neveztemeg az alkotmányos szerződés ügyét, ajelek szerint eddig mérsékelt siker koronáztaerőfeszítéseit, erre enged következtetni egyberlini illetékes nyilatkozata, amely szerint az alkotmánykifejezés problémákat gerjeszt, ezértkell kihagyni a nyilatkozatból. „Nem akarunk barikádokatemelni csak azért, hogy a szövegbe bekerüljönaz alkotmány témája is” – közölteaz egyik német elnöki tanácsos, hozzátéve:a cél, hogy sikerüljön kompromisszumra bírnia tagállamokat az alapdokumentum kérdésében.Hasonló vitákat gerjesztett a közös európaifizetőeszköz mint a közös gazdaságpolitikaegyik vívmányának megemlítése is,amelylyel kapcsolatosan elsősorban a britek emeltek kifogást.Nem is csoda, hiszen Nagy-Britannia továbbra sem tagja avalutauniónak, és – ünnep ide vagy oda – ajelek szerint a közeljövőben nem is lehet arra számítani,hogy részesévé kíván válnia „sikertörténetnek”.

B. L.


AZ EU legfontosabb alapdokumentuma

A Római Szerződéskéntismert dokumentum – teljes címén Szerződés azEurópai Gazdasági Közösséglétrehozásáról – annak nyománjött létre, hogy az ötvenes évek másodikfelére a hidegháborús megosztottságárnyékában a nyugat-európai államokvezetői szorosabb együttműködésre kívántaklépni. Ezt elsősorban gazdasági téren láttákmegvalósíthatónak, abban a reményben,hogy a gazdasági integráció idővel a politikaiintegrációhoz is elvezet. Ennek nyomán dolgoztaki 1956-ra a belga Paul-Henri Spaak vezette bizottság avámunióra épülő közös piacmegvalósításának tervét. A tervelfogadása után a hat alapító ország1957. március 25-én Rómában aláírtaaz Európai Gazdasági Közösséget (EGK)és az Európai Atomenergia Közösséget(Euratom) megalapító szerződéseket. Mígaz EGK a gazdasági integráció, az egységesbelső piac megteremtését tűzte ki célul, addigaz Euratom a nukleáris energia polgári célúfelhasználását koordinálta a résztvevő országok körében.
A Római Szerződést azintegrációs folyamat kiemelkedően fontos szerződéseiközött is a legfontosabbként tartják számon.Saját belső alkotmány hiányában az EUdöntéshozói a mai napig a Római Szerződésttartják kiindulási pontnak olyan nagy jelentőségűdöntések meghozatalánál, mint például:milyen tagjelöltek vehetők fel az Európai Unióba(utóbbiak az úgynevezett koppenhágaikritériumok). Az EGK-szerződés preambulumábanáll az azóta híressé váltcélkitűzés, hogy „Európa népei közöttegyre szorosabb uniót” hozzanak létre. A RómaiSzerződést az 1993-as maastrichti szerződésselmódosították, ekkor kivették a hivatalosalapító okirat címéből a gazdaságijelzőt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet

Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet
2025. augusztus 24., vasárnap

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot

Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot
2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés