Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
2023. november 08., 13:512023. november 08., 13:51
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek.
– szögezte le.
Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban.
– fogalmazott.
Szijjártó Péter Magyarország nemzeti érdekének nevezte a szomszédos ország minél hamarabbi csatlakozását a schegeni övezethez. Szavai szerint ennek számos oka van, például az, hogy ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés.
Ezáltal
„Románia schengeni tagsága azt is lehetővé tenné végre, hogy a határ ne elválasszon, hanem összekössön minket” – húzta alá.
„Amennyiben a magyar EU-elnökség megkezdéséig Románia nem tud belépni a schengeni övezetbe, akkor a magyar EU-elnökség egyik legfontosabb célkitűzése az lesz, hogy ebben segítséget nyújtson Romániának, és ebben a kérdésben természetesen az RMDSZ-szel továbbra is a lehető legszorosabb konzultációban maradunk” – közölte.
A miniszter érintette a „gyakorlatilag ellehetetlenült” marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét is, és arra emlékeztetett, hogy
„Mi arra számítunk, hogy a román kormány magára nézve is kötelezőnek tekinti ezt a korábban kötött megállapodást, ezért ezt az ügyet is minden kétoldalú kontaktus esetében természetesen napirenden tartjuk” – jelentette ki.
Elmondta,
„Egy erős RMDSZ, egy erős bukaresti képviselettel rendelkező RMDSZ mindig segítséget jelent a magyar-román kapcsolatok fejlesztésében. Könnyen belátható, hogy minél erősebb képviselete van az RMDSZ-nek Bukarestben, annál jobb a két ország kapcsolata, és mi ebben vagyunk érdekeltek” – tette hozzá.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.
Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.
Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).
Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!