Utolsó percek. Az izraeli hadsereg által közzé tett videón a szétlőtt szobában, egy fotelben ülő Szinvár látható
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg (IDF) hivatalosan is megerősítette, hogy a tavaly október 7-i mészárlást kitervelő és levezénylő Hamász-vezért, Jahja esz-Szinvárt megölték.
2024. október 18., 14:022024. október 18., 14:02
Véletlenszerű rafahi megölése után már a helyszínen azonosították fogászati és egyéb bizonyítékok, köztük a karórája alapján, majd az izraeli rendőrség közölte, hogy azonosítási osztálya a helyszínről származó fényképekkel is igazolta személyazonosságát.
A végső, a DNS-minták alapján történő vizsgálat eredménye is hamarosan várható, de a 13-as kereskedelmi televízióban megszólított szakemberek szerint ez már inkább csak formális kérdés, gyakorlatilag bizonyosak Jahja esz-Szinvár megölésében.
Az izraeli hadsereg közzétett egy drónvideót Szinvár utolsó perceiről. Ezen az látható, ahogy a drón berepül egy szétlőtt épület törmelékkel és megrongálódott bútorokkal teli szobába a hiányzó falon keresztül.
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője szerint Szinvárt a karján érte lövés.
Az iizraeli illetékesek szerint később egy drón fedezte fel a terrorista vezér holttestét a romok között az épületben, amelyet egy harckocsi lőtt szét még szerdán. Arra, hogy a holttest a Hamász vezéréé, csak azt követően derült fény, hogy a katonák is behatoltak az épületbe.
Herci Halevi vezérkari főnök és a Sin Bet belbiztonsági szolgálatot vezető Ronan Bar ellátogatott ahhoz az épülethez, ahol a Hamász vezetőjével végeztek, és ott kijelentették, hogy
Jichák Hercog államelnök elismerését fejezte ki a fegyveres erőknek és a biztonsági szolgálatoknak „az ősterrorista Jahja esz-Szinvár” likvidálásáért.
„Szinvár az október 7-i merénylet kiagyalója, évek óta felelős felelős izraeli civilek és más országok állampolgárai elleni szörnyű terrorcselekményekért, valamint ártatlan emberek ezreinek meggyilkolásáért” – mondta Hercog.
Iszrael Katz külügyminiszter a világ több tucat külügyminiszteréhez intézett üzenetében első izraeli tisztségviselőként erősítette meg a Hamász vezér halálát. „Az október 7-i mészárlásért és atrocitásokért felelős Jahja esz-Szinvár tömeggyilkost ma megölték az IDF katonái.
– mondta.
Joáv Galant védelmi miniszter felszólította a Hamász fegyvereseit, hogy engedjék szabadon a túszokat és adják meg magukat.
„Jahja esz-Szinvár likvidálása egyértelmű üzenet az elesettek és a túszok családjainak: mindent megteszünk annak érdekében, hogy elérjük azokat, akik megkárosították szeretteiket, kiszabadítjuk, és visszaadjuk családjuknak a túszokat”- jelentette ki.
„Ez egyben egyértelmű üzenet a gázaiaknak is. Eljött a vég annak az embernek, aki katasztrófát és halált hozott a Gázai övezetbe, aki szenvedést okozott gyilkos cselekedeteivel. (A harcosoknak)
– szólított fel a védelmi miniszter.
„Izraelnek élnie kell a lehetőséggel, hogy határozott lépést tegyen a túszokért. Törekedjünk egy átfogó megállapodásra, és kínáljunk pénzjutalmat és biztonságos odajutást mindenkinek, aki túszokat hoz csapatainkhoz” – írta az X-en Jaír Lapid Szinvár megölésének hírére.
A tavaly október 7-i terrortámadásban elrabolt izraeli túszok családtagjai azt követelik, hogy a kormány azonnali megállapodásra, túszalkura használja fel Szinvár halálát, s kezdjen tárgyalásokat kiszabadulásukról.
Az amerikai politika vezetői üdvözölték a Hamász vezetőjének halálát.
Joe Biden úgy fogalmazott, hogy ez egy „jó nap Izrael, az Egyesült Államok és a világ számára”,
valamint közölte, hogy telefonon gratulál Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek és Izrael más vezetőinek, akikkel szeretne beszélni a túszok kiszabadításához vezető útról és a háború befejezéséről „egyszer és mindenkorra”.
Az elnök egyben azt hangoztatta, hogy
és úgy vélte, hogy a palesztin szervezet ma már nem lenne képes még egy, a 2023 október 7-ihez hasonló támadás végrehajtására.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Szinvár olyan hatalmas akadály volt a béke előtt, amely most elhárult.
Amerikai védelmi illetékesek csütörtökön arról is beszámoltak, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter a NATO miniszteri ülése közben értesült az izraeli katonai akcióról és Szinvár haláláról, valamint azt is hozzátették, hogy az izraeli fél tájékoztatta a Pentagont, amihez fotókat is mellékelt.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház republikánus elnöke úgy fogalmazott, hogy
A politikus arra szólította fel a Biden-Harris adminisztrációt, hogy ezt követően Izraellel közösen dolgozzon azon, hogy a lehető legnagyobb nyomást fejtse ki – szavai szerint – a „kígyó fejére: Iránra”.
A Hamász amerikai túszainak családjait tömörítő szervezet közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy ezt a lehetőséget minden félnek meg kell ragadnia és tárgyalások útján, vagy más eszközzel, de ki kell szabadítani azt a 101 embert, köztük 7 amerikait, aki tavaly október 7-e óta fogoly a szélsőségesek kezében.
„Amikor a muszlimok felnéznek Szinvár mártírra, aki a csatatéren állt – harci öltözetben és a szabadban, nem pedig egy rejtekhelyen, szemben az ellenséggel –, az ellenállás szelleme megerősödik” – áll a misszió X-en közzétett nyilatkozatában.
„Példaképpé válik a fiatalok és a gyermekek számára, akik tovább folytatják majd az ő útját Palesztina felszabadítása felé. Amíg a megszállás és az agresszió létezik, az ellenállás fennmarad, mert a mártír életben marad és inspiráció forrása marad” – áll a közleményben.
A Hamász a Hezbollah, a húszik és más csoportok mellett része annak az Irán vezette, Libanonra, Jemenre, Szíriára, Gázára és Irakra kiterjedő szövetségnek, amely Izraelt és szövetségeseit támadja Izrael gázai háborújának kezdete óta. Azt mondják, hogy nem hagyják abba Izrael és szövetségesei elleni támadásaikat, amíg nem születik tűzszünet a palesztin enklávéban.
Szinvár, a tavaly október 7-i terrormerénylet kitervelője a Hán-Junisz menekülttáborban született 1962 októberében, a Gázai övezet déli részén. Családja eredetileg al-Madzsalból, a jelenlegi Askelonból származott, Izrael megalakulása után onnan menekültek délre, az akkor Egyiptomhoz tartozó Gázai övezetbe.
Az izraeli hatóságok 1989-ben életfogytiglanra ítélték, mert a szervezet belbiztonsági vezetőjeként legkevesebb tíz, Izraellel való együttműködéssel gyanúsított palesztint ölt meg saját kezével. Huszonkét évet töltött egy izraeli börtönben, ahol megtanult héberül, és ahol az izraeli orvosok életmentő műtétet végeztek rajta, 2008-ban agydaganatot távolítottak el nála.
A hét évig a Hamász fogságában lévő, az övezet mellett elfogott Gilad Salit izrareli tizedesért cserébe szabadult 2011-ben, majd 2017-ben a gázai Hamász élére emelkedett. Iszmáil Haníje július végi megölése után a terrorszervezet politikai irodájának vezetőjévé választották.
Donald Trump amerikai elnök szerint az orosz elnök „a tűzzel játszik”.
Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
Az eddiginél is ellentmondásosabb helyzet alakult ki a gázai tűzszüneti tervek kapcsán a Hamász terrorszervezet, Izrael és az Egyesült Államok között.
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Autó hajtott az ünneplő tömegbe a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján. A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az északnyugat-angliai nagyvárosban történt incidenst.
A Kreml szerint Donald Trump az „érzelmi túlterheltség” jeleit mutatja, miután az amerikai elnök „teljesen őrültnek” nevezte Vlagyimir Putyint Moszkva legnagyobb ukrajnai légitámadását követően.
Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt.
A pénzügyőrök 42 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban, amelyet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
A Gázai övezetben egy kitelepítetteknek otthont adó iskolára mért izraeli csapás legalább 20 embert megölt és több tucatnyit megsebesített – közölték a helyi hatóságok hétfőn kora reggel a Reuters hírügynökséggel.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap visszavonta az Európai Unióból érkező importra kivetett 50 százalékos vámok bevezetésével kapcsolatos fenyegetését, és beleegyezett, hogy július 9-ig meghosszabbítsa a kereskedelmi tárgyalások határidejét.
szóljon hozzá!