2007. október 15., 00:002007. október 15., 00:00
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban figyelmeztette Washingtont, hogy ha a radart Csehországba és az elfogórakétákat Lengyelországba telepítik, „amint erről elnökünk (Vlagyimir Putyin) beszámolt, akkor lépéseket teszünk ennek a fenyegetésnek a semlegesítésére”.
Eredmény nélkül értek véget pénteken az orosz–amerikai tárgyalások az amerikai rakétaelhárító rendszer új elemeinek kelet-európai telepítéséről – mondta egybehangzóan a moszkvai tárgyalásokat követően Lavrov és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Lavrov hangsúlyozta: az orosz fél a csehországi és lengyelországi telepítési tervek befagyasztását javasolta, mert úgy látja, hogy a kérdés megoldásán fáradozó orosz és amerikai szakértők munkájának hatékonyságához ez szükséges.
Az Egyesült Államok azt állítja, hogy a Csehországban telepítendő radarállomás és a Lengyelországban felállítandó rakétaelhárító állások nélkülözhetetlenek az olyan államok elleni védekezésben, mint Irán és Észak-Korea. Oroszország szerint viszont az új rakétapajzs megteremtése megbontja a térség stratégiai erőegyensúlyát, és közvetlenül veszélyezteti Oroszország biztonságát.
Hírösszefoglaló
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.