Rendőrségi készülődés

Arányosan lépnek fel a rendbontókkal szemben október 23-án. A budapesti rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-i ünnep megzavarására készülnek – jelentette ki Tóth Gábor, a magyar főváros rendőrfőkapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Gazda Árpád

2007. október 19., 00:002007. október 19., 00:00

Tóth elmondta: egyeztettek a társszervekkel, és több forrás is megerősítette, hogy szélsőséges csoportok részéről vannak olyan tervek, amelyek október 23-án és az azt megelőző néhány napon különböző rendezvényeket kívánnak megzavarni. Mint mondta, a rendőrség és a társszervek figyelemmel kísérik ezen csoportokat, s ha már a kezdeményezés kimeríti a büntetőjogi kategóriát, intézkedni fognak.

Tóth Gábor kifejtette: nem szeretnének túlzott létszámmal jelen lenni a biztosításokon, csak indokolt esetben vetik be a rendelkezésre álló tartalékállományt, akik bevetési ruhában, három helyen is viselve az azonosítót, a rendőrségnél rendszeresített eszközökkel fogják teljesíteni feladatukat.

A budapesti rendőrfőkapitány az elkövetkező napokra fokozott ellenőrzést rendelt el, ami jogi lehetőséget ad arra, hogy a rendőrök minden olyan személyt igazoltathassanak, akiknél felmerül a gyanú, hogy szabálysértést, bűncselekményt kívánnak elkövetni.

Budapesten eddig 113 rendezvényt jelentettek be október 21–23. közötti időszakra; a rendőrség húsz rendezvényt politikai jellegűnek minősített, hatot kiemelt kockázatúnak ítélt, egyet pedig megtiltott, mondta Tóth. Hozzátette, minden rendezvény esetében kockázatelemzést végeztek, s azokat ítélték kiemelt kockázatúnak, amelyeken védett személyek, országgyűlési képviselők jelennek meg, s ahol számítani lehet több tízezer ember megjelenésére; azok a rendezvények is ebbe a kategóriába kerültek, amelyeken korábban valamilyen rendbontás történt.

Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint nem használnak gumilövedéket a rendőrök az esetleges rendbontók megfékezésére; továbbá azok a rendőrök, akik ellen büntetőeljárás folyik a múlt évi zavargásokkal kapcsolatban, nem vehetnek részt az idei rendezvények biztosításában.

MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni