FRISSÍTVE - Putyin: Ukrajnában majd akkor lesz béke, ha Oroszország elérte a céljait – Orbán nem orosz-, hanem nemzetbarát

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadműveletben, ezek pedig változatlanok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.

MTI

2023. december 14., 12:012023. december 14., 12:01

2023. december 14., 13:482023. december 14., 13:48

Putyin szerint a Nyugat mindent, amit ígért, megadott Ukrajnának, az orosz hadsereg pedig csak az ukrán ellentámadás kezdete óta 747 harckocsit és 2300 páncélozott járművet semmisített meg.

Azt mondta, hogy

nem lesz szükség újabb mozgósításra Oroszországban, mert szerdáig 486 ezren jelentkeztek szerződéses katonának az orosz hadseregbe, és számuk az év végig eléri a félmilliót.

Putyin emellett Oroszország szuverenitásának megerősítését nevezte meg fő feladatának.

„Oroszország léte szuverenitás nélkül lehetetlen”

– hangoztatta az államfő.

Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi és technológiai szuverenitás minden ország jövőjének kulcsa, így az Oroszországi Föderációé is.

Azt is kijelentette:

Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem orosz-, hanem nemzetbarát politikus, a többi kollégájuk az Európai Unióban az amerikai „nagy testvértől” függ.

Putyin ezt egy olyan kérdésre válaszolva mondta, amely az Oroszország és a Nyugat közötti viszony helyreállításának esélyére vonatkozott. Úgy vélekedett, hogy az uniós országok jelentős mértékben elvesztették szuverenitásukat, és

csaknem az összes európai politikus „a hős de Gaulle-ként lép fel, de gyakorlatilag a kollaboráns Pétainként viselkedik”.

Robert Ficóról és Orbán Viktorról azt mondta, ők nem oroszbarát politikusok, ők nemzetbarátok, a saját nemzetük érdekeit védelmezik.

„De ilyen politikus nincs több, egyszerűen nincs, nem is tudom, hogy ez mivel áll összefüggésben, ez a nagy testvértől – az (Egyesült) Államoktól – való nagy függéssel áll kapcsolatban” – mondta Putyin, aki kifejezte készségét a kapcsolatok helyreállítására Washingtonnal.

Azt is kijelentette:

a Fekete-tenger partvidékének és a Krímnek soha semmi köze nem volt Ukrajnához, Odessza pedig orosz város.

Putyin álláspontja szerint a tragédia ellenére az orosz és az ukrán alapvetően egy nép, és ami most történik, polgárháborúhoz hasonlítható.

„Odessza orosz város, hiszen tudjuk” – mondta Putyin.

Azt hangoztatta, hogy

az ukrajnai területek délkeleti része mindig is oroszbarát volt, a Fekete-tenger partvidékét, amely az orosz-török háborúk eredményeként került Oroszországhoz, Lenin adta oda Ukrajnának.

Arról is beszélt, hogy Oroszország kész kórházat nyitni a Gázai övezetben, de Izrael egyelőre nem támogatja ezt.

Mint mondta, az orosz egészségügyi objektumot az Egyesült Arab Emírségek tábori kórháza közelében létesítenék a Gázai övezetben, a rafahi átkelő közelében, a stadionnál.

„Az izraeli fél úgy véli, hogy nem biztonságos orosz kórházat nyitni a Gázai övezet területén” – mondta az orosz elnök, hozzáfűzve, hogy az orosz fél nem hagy fel erőfeszítéseivel.

Az ukrajnai és a gázai helyzetet összehasonlítva azt mondta, hogy az orosz „különleges hadművelet” zónájában nem történt olyan pusztítás, amilyen a palesztin területen zajlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni