Fotó: Kremlin.ru
A BRICS a globális többség törekvéseit képviseli – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-csúcson elhangzott keddi videóüzenetében.
2023. augusztus 23., 10:312023. augusztus 23., 10:31
„Az egyenlőség elve, az együttműködés, támogatás és egymás érdekeinek tiszteletben tartása, ezekre alapozzuk a jövőt érintő stratégiai irányvonalunkat, amely a világ közösségének legfőbb törekvését képviseli, az úgynevezett globális többségét” – közölte az orosz elnök.
Az orosz elnök közölte, hogy a csúcson részletesen megvitatják a tagországok közötti nemzetközi kereskedelem függetlenítését az amerikai dollárról, amelyben fontos szerepet játszik a BRICS-országok által életre hívott multilaterális fejlesztési bank.
– hangsúlyozta az orosz elnök.
A BRICS – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – adja ma a világ lakosságának több mint 40 százalékát. A dél-afrikai csúcstalálkozón várhatóan új tagok felvétele is szóba kerül, de Putyin nem említette ezt a témakört a beszédében.
Az orosz elnök nem vesz részt személyesen az eseményen, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények miatt, Dél-Afrika pedig részes állama az ICC statútumának.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök a találkozón leszögezte:
„Nem akarunk a G7, a G20 vagy az Egyesült Államok ellenpontjává válni” – mondta Lula a közösségi médiában megosztott élő felvételen a dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozón. „Mi csak saját magunkat akarjuk megszervezni” – tette hozzá.
A baloldali vezető újfent
mondván, ezzel nem az amerikai dollárt utasítják el, hanem saját pénznemük használatával megkönnyítik a feltörekvő nemzetek közti kereskedelmet .
Elmondása szerint támogatja új országok csatlakozását a BRICS-országokhoz, de csak bizonyos feltételek mellett, „hogy ne váljon Bábel tornyává” a csoport.
Azt akarjuk, hogy a BRICS-csoport egy exkluzív klub helyett egy multilaterális intézménnyé váljon – hangsúlyozta Lula, hozzátéve, hogy különösképp támogatja Argentína csatlakozását a csoporthoz. Dél-afrikai tisztviselők szerint több mint 40 ország jelezte csatlakozási szándékát a BRICS-hez.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
szóljon hozzá!