Prigozsin szerint az oroszok már közel vannak Bahmut központjához, a pápa Ukrajnába és Oroszországba is elutazna

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Az oroszok jelenleg alig több mint egy kilométerre vannak Bahmut központjától – jelentette be szombaton a Wagner zsoldoscsoport vezetője.

Hírösszefoglaló

2023. március 12., 08:422023. március 12., 08:42

A városban, melyet Moszkva csapatai nyár óta próbálnak elfoglalni, most egy olyan ponthoz jutottak el egy szombaton közzétett videó szerint, ahonnan már látni lehet a központi épületeket.

Jevgenyij Prigozsin kijelentette: „Ez az önkormányzat épülete, a város közigazgatási központja” – és egy épület tetejéről egy másik épületre mutatott az általa Bahmutnak nevezett városban.

„Ez egy kilométer és kétszáz méter” – mondta a videón, hozzátéve, hogy a területen jelenleg harcok folynak. Szavait független források még nem tudták ellenőrizni.

Prigozsin arról is beszélt, hogy hogy indulni fog a jövő évi elnökválasztáson – de nem Oroszországban, hanem Ukrajnában.

A 61 éves Wagner-vezér arról ismert, hogy gyakran gúnyolódik ellenfeleivel.

Ugyanebben a Telegram-fiókján közzétett videóban Prigozsin azt mondja, hogy a Wagner-erőknek havonta 10 000 tonna lőszerre van szükségük a Bahmut városáért vívott csatához. A Wagner-főnök azt mondta, hogy Moszkvában senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy politikai ambíciói vannak, ezért fenntartás nélkül el kell látni a szükséges mennyiségű lőszerrel. Prigozsin a havi költségeket félmilliárd dollárra becsülte.

Az oroszok már hetek óta próbálják bekeríteni a konfliktus előtt mintegy 70 ezer lakosú várost, és sikerült elvágniuk több, az ukrán katonák számára fontos utánpótlási útvonalat.

Bár megfigyelők kétségbe vonják Bahmut stratégiai jelentőségét, a csata – amely a leghosszabb az orosz offenzíva több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta – szimbolikus értéket kapott mind Kijev, mind Moszkva számára.

Ugyanakkor az ukrán hadvezetés szombat esti hadijelentésében azt közölte, hogy az előző 24 órában több mint 500 orosz katonát öltek vagy sebesítettek meg a Bahmutért vívott csatában.

Eközben Ferenc pápa azt mondta, hajlandó elutazni az Oroszország által támadott Ukrajnába, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat.

„Vagy mindkét helyre megyek, vagy egyikre sem” – mondta a katolikus egyházfő a La Nacion című argentin lap szombati számában megjelent interjúban.

Az ukrajnai háborút csak párbeszéddel és konkrét békekezdeményezésekkel lehet befejezni - mondta.

Mindeközben Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a „képmutatás példájának” nevezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt nem engedik beszédet mondani az Oscar-díj-átadó ünnepségen.

„Úgy gondolom, hogy ha a Nyugaton a helyzet változatlan elnyeri a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, miközben Zelenszkij elnök, aki harcol, aki vezeti az országot, aki a második világháború óta a legnagyobb háborút vívja Európában, nem szólalhat fel az Oscar-gálán, akkor nem találni jobb példát a filmipar felső vezetőinek és producereinek képmutatására” – mondta Kuleba a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

„A nevetséges szó nem elég a képmutatás leírására" - tette hozzá Dmitro Kuleba, aki elmondta, hogy nem kérdőjelezi meg a film minőségét.

„Én csak azt mondom, emberek, ha egy háborúról szóló film díjátadására készülnek, és nem gondolják, hogy miközben pezsgőt isznak, gyönyörű ruhákat és gyémántokat viselnek, valaki más is kíváncsi egy valódi történetre a háborúról, ami itt és most zajlik, akkor valami baj van önökkel” – hangoztatta Kuleba.

Ez már a második alkalom, hogy az Oscar-díjkiosztó akadémia nem engedélyezte Volodimir Zelenszkijnek, hogy beszédet mondjon a díjátadón, ami felháborodást, vitát és találgatásokat váltott ki az elutasítás okáról – jegyzi meg a német lap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint