Több száz embert még keresnek a Hawaii-hoz tartozó Maui szigetén porrá égett település maradványai között

•  Fotó: Facebook/MicBergsma

Fotó: Facebook/MicBergsma

Kutyákkal vizsgálják át a Hawaii-hoz tartozó Maui szigetén porrá égett település maradványait az áldozatok után kutatva – közölte a sziget rendőrfőnöke vasárnap.

MTI

2023. augusztus 14., 08:352023. augusztus 14., 08:35

John Pelletier elmondta, hogy a leégett Lahaina városban az egykori épületek kevesebb, mint 10 százalékát nézték át, és arról is beszámolt, hogy a megtalált 93 halott közül még csak néhányat tudtak azonosítani. A rendőri vezető hozzátette, hogy

az áldozatok száma várhatóan tovább növekszik, megfogalmazása szerint „senki nem tudja még igazán a nagyságrendet”.

A helyi hatóságok arra kérték azokat, akiknek eltűnt hozzátartozójuk a tűzvész után, hogy DNS-minta eljuttatásával segítsék a halottak azonosítását. A rendőrfőnök szerint pontos szám nincsen az eltűntekről, de a különböző jelentések szerint még mindig százakról van szó, pénteken ezer emberről beszéltek.

A Hawaii-szigetekhez tartozó Maui szigetén kedden csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozótban és erős szélben rendkívül gyorsan elérték a lakott területet.

A történelmi Lahaina város, az egykori Hawaii Királyság fővárosa szinte teljesen elpusztult.

Josh Green kormányzó a hétvégén a helyszínen tett látogatásán elmondta, hogy 2200 épület pusztult el vagy sérült meg, csaknem 90 százaléka lakóépület. Arról is beszámolt, hogy a tűzvész mintegy 6 milliárd dollár kárt okozott.

•  Fotó: Facebook/MicBergsma Galéria

Fotó: Facebook/MicBergsma

A természeti katasztrófa a vasárnap megerősített 93 halálos áldozattal az elmúlt évszázad legsúlyosabb erdőtüze az Egyesült Államokban,

Hawaii történetében pedig a feljegyzések óta a második legpusztítóbb természeti csapás.

Hawaii szövetségi állam főügyésze vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért nem működtek a szigeten a természeti katasztrófákat jelző szirénák. A hatóságok ezt elismerve azt közölték, hogy mobiltelefonokra küldtek figyelmeztető üzeneteket, valamint televízió- és rádióközleményeket adtak ki, ugyanakkor korábban már kiderült, hogy a lángok miatt az adótornyok nagy része akkor már nem működött.

Maui sziget tűzoltó-főnöke, Brad Ventura úgy nyilatkozott, hogy a lángok olyan sebességgel terjedtek át a bozótról a lakóépületekre, hogy gyakorlatilag nem volt ideje a vészhelyzet-kezelő ügynökségnek.

A Hawaii-on bekövetkezett természeti katasztrófáról Ferenc pápa is megemlékezett vasárnapi imájában a római Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt. Maui katolikus közössége egyfajta csodaként emlegeti, hogy miközben Lahaina városa szinte teljesen elpusztult a tűzben, történelmi templomuk, a Maria Lanakila templom - a tetőben esett kisebb károkat leszámítva - szinte érintetlenül vészelte át a katasztrófát.

korábban írtuk

Több száz halálos áldozata lehet a Hawaii-szigeteken dúló tűzvésznek
Több száz halálos áldozata lehet a Hawaii-szigeteken dúló tűzvésznek

Elérte a 80-at a hawaii-i tűzvész halálos áldozatainak száma, ez az amerikai tagállam történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája. Ezreket eltűntként tartanak nyilván, ezért az áldozatok száma várhatóan jelentősen emelkedhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását, Moszkva elítélte az atomlétesítmények elleni amerikai támadást

Az iráni parlament jóváhagyta a Hormuzi-szoros, a világ egyik kritikus tranzitútvonalának lezárására irányuló intézkedést, válaszul az iráni nukleáris létesítmények elleni éjszakai amerikai légicsapásokra – jelentette az iráni állami média vasárnap.

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását, Moszkva elítélte az atomlétesítmények elleni amerikai támadást
2025. június 22., vasárnap

Pete Hegseth: a hajnali légitámadás megfosztotta Iránt az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől

„Elsöprő sikernek” nevezte az amerikai védelmi miniszter vasárnap az iráni atomlétesítmények elleni hajnali légitámadást, amely elmondása szerint megfosztotta Iránt az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől.

Pete Hegseth: a hajnali légitámadás megfosztotta Iránt az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől
2025. június 22., vasárnap

XIV. Leó pápa: az emberiség békéért kiált

Az emberiség békéért kiált, és nem szabad, hogy kiáltását a fegyverek zaja fojtsa el – jelentette ki XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében.

XIV. Leó pápa: az emberiség békéért kiált
2025. június 22., vasárnap

Az Európai Unió önmérsékletre int, London egyetért az Irán elleni amerikai csapással

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője vasárnap sürgette, hogy „minden fél lépjen vissza” és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadások után.

Az Európai Unió önmérsékletre int, London egyetért az Irán elleni amerikai csapással
2025. június 22., vasárnap

Zelenszkij válasza Putyinnak: Ukrajna megvédi magát az orosz területi követelésekkel szemben

Ukrajna meg kívánja védeni magát, és a kormány számos döntést hozott a biztonság megerősítése érdekében a Kreml fenyegetéseinek fényében – jelentette ki Volodimir ZelenszkijszombatonVlagyimir Putyin pénteki, Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseire reagálva.

Zelenszkij válasza Putyinnak: Ukrajna megvédi magát az orosz területi követelésekkel szemben
2025. június 22., vasárnap

Az amerikai légierő lebombázott három iráni nukleáris létesítményt, Trump óriási katonai sikerről beszél

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.

Az amerikai légierő lebombázott három iráni nukleáris létesítményt, Trump óriási katonai sikerről beszél
2025. június 21., szombat

Újabb iráni katonai vezetőket likvidált az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.

Újabb iráni katonai vezetőket likvidált az izraeli hadsereg
2025. június 21., szombat

Izrael újabb támadási hullámot indított Irán ellen

Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.

Izrael újabb támadási hullámot indított Irán ellen
2025. június 21., szombat

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára
2025. június 20., péntek

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie