Pekingi ellenvetések

Kína vádakkal válaszolt az amerikai vádakra a fegyverkezéséről. Kína azzal vádolta meg tegnap az Egyesült Államokat, hogy alaptalan félelmeket gerjeszt a kínai fegyverkezés kapcsán. Peking ezzel arra a jelentésre válaszolt, amelyet a Pentagon tett közzé pénteken a kínai katonai képességek fejlesztéséről. A kelet-ázsiai óriás szerint Washington a vádaskodással saját védelmi kiadásainak növelését akarja igazolni, és a tajvani függetlenségpártiakat bátorítja.

Gazda Árpád

2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00

Az amerikai védelmi minisztérium jelentése hátsó szándékokból túlozza el Kína katonai erejét, és terjeszti a kínai fenyegetésről szóló elméletet. Kína békeszerető állam –hangoztatja a pekingi külügyminisztérium közleménye, amely szerint a fegyverkezés minden szuverén állam előjoga biztonsága és területe védelmében. Az amerikai védelmi minisztérium azt kifogásolta, hogy kevéssé átláthatók a kínai hadi ipari fejlesztések, és aggódik Peking növekvő katonai kiadásai, valamint a műholdak megsemmisítését célzó kínai rakétakísérletek miatt, amelyek – álláspontja szerint – veszélybe sodorják az űrhatalmak érdekeit és a polgári űrrepülés biztonságát. Tajvan ügyében megállapította, hogy „még nincs meg a katonai képessége, hogy biztosan végrehajtsa politikai elképzeléseit.

Hírösszefoglaló


Oroszország a fegyverzetről tárgyalna

Oroszország hivatalosan kérte, hogy hívjanak össze rendkívüli értekezletet az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló szerződés végrehajtásának (CFE) megvitatására. „Oroszország május 28-án Hollandiához, az európai hagyományos fegyverzetről szóló európai szerződés letéteményeséhez fordult azzal a kéréssel, hogy június 12–15. között tartsanak rendkívüli konferenciát Bécsben” – közölte a moszkvai külügyminisztérium. Vlagyimir Putyin orosz elnök áprilisban bejelentette, hogy országa felfüggeszti a szerződés betartását, mert az aláíró NATO-tagok nem teljesítik azt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt