Pápának kijáró ceremóniával helyezik örök nyugalomra XVI. Benedeket abba a sírhelybe, ahol korábban II. János Pál is nyugodott

•  Fotó: Vaticannews.va

Fotó: Vaticannews.va

Pápának kijáró ceremóniával, de a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal helyezik végső nyugalomra csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápát.

MTI

2023. január 04., 14:442023. január 04., 14:44

Az „ünnepélyes, de szerény” ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődik a Szent Péter téren. A Vatikán közlése szerint az elhunyt pápa kívánsága volt, hogy búcsúztatása „az egyszerűség jegyében” történjen. A gyászmisét Ferenc pápa vezeti, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végzi el a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt. A prédikációt Ferenc pápa tartja.

Csütörtökön a mise után a ciprusfa koporsót a Szent Péter-székesegyházba viszik, majd a nyilvánosság kizárása mellett egy cinkből készült (antibakteriális hatású) koporsóba, azt pedig egy tölgyfa koporsóba helyezik, és leeresztik a székesegyház kriptájába.

A volt egyházfőt a pápasága alatt kibocsátott érmékkel és egy csőalakú irattartóval, a rogitummal, az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó tekerccsel a koporsóban temetik el.

XVI. Benedeket – saját kívánságára – abban a pápai sírhelyben helyezik el, ahol korábban XXIII. János pápa, majd 2011-es boldoggá avatásáig II. János Pál is nyugodott.

A sok márványszarkofághoz képest a kiválasztott sírhely egy szerény, egyszerű, kápolnaszerű temetkezési hely, nem messze Péter apostol, az első pápa sírjától. Amikor II. János Pál nyugodott ott, naponta több mint 20 ezer zarándok kereste fel. Korábban itt feküdt a „lengyel pápa” egyik elődje, XXIII. János is, akit II. János Pállal együtt 2015-ben szentté avattak. A kanonizált pápák azóta felkerültek a templomba.

korábban írtuk

Erdélyben is imádkoznak, harangoznak az elhunyt pápáért
Erdélyben is imádkoznak, harangoznak az elhunyt pápáért

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek körlevélben kéri az összes erdélyi plébániatemplomot, hogy az elhunyt XVI. Benedekért minden plébániatemplomban mutassanak be gyászmisét január 5-én, a temetés napján.

A temetés különlegesnek számít, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztassa.

Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta, akkor még bíborosként.

Szent II. János Pál pápa temetésében becslések szerint egymillió ember vett részt,

XIV. Benedek búcsúztatására legalább 70 ezer embert várnak, köztük számos külföldi delegációt.

A biztonságra több mint 1000 rendőr és félezer katasztrófavédelmis vigyáz, a Szent Péter térre a tömeget beengedő fémdetektoros belépőkapuk számát megnövelték. Elővigyázatosságból megtiltották az üveg italospalackok árusítását a Vatikán környékén. A térre vezető Conciliazione utcát lezárták az autóforgalom előtt, ugyanakkor sűrítik a közösségi közlekedést. Róma felett repülési tilalom lesz érvényben csütörtökön.

korábban írtuk

Harangzúgással, szentmisékkel búcsúzik a nagyváradi egyházmegye XVI. Benedek emeritus pápától
Harangzúgással, szentmisékkel búcsúzik a nagyváradi egyházmegye XVI. Benedek emeritus pápától

Harangzúgással és szentmisékkel búcsúzik a nagyváradi római katolikus egyházmegye a december 31-én elhunyt XVI. Benedektől – tudtuk meg Böcskei László megyéspüspöknek az emeritus pápa halálára kiadott körlevéléből.

A Szentszék csak Olaszországnak és Németországnak küldött hivatalos meghívót a temetésre, mivel a német származású XVI. Benedek már nem volt az egyházi állam feje. Ennek ellenére az egyházi vezetőkön kívül szerte a világból jelen lesznek állami vezetők, uralkodók, nemesek. Számos más méltóság mellett ott lesz a spanyol és a belga király, az olasz, a lengyel és a portugál elnök, az Egyesült Államokat a vatikáni nagykövet, Ausztriát egy volt kancellár képviseli.

XVI. Benedek búcsúztatásán részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, a magyar delegáció tagja lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

korábban írtuk

Orbán Viktor lerótta kegyeletét XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál
Orbán Viktor lerótta kegyeletét XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó kedden délelőtt Rómában, a Szent Péter-bazilikában lerótta kegyeletét a szombaton elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál.

A néhai nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én 9 óra 34 perckor hunyt el. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott tisztségéről.

korábban írtuk

Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa
Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa

Életének 96. évében elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa – jelentette be szombaton a Vatikán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit