Fotó: Gettyimages
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
2017. február 27., 08:192017. február 27., 08:19
2017. február 27., 09:292017. február 27., 09:29
A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak.
„Nagyon köszönöm az akadémiának ezt a hihetetlen díjat. Rövidre kell fognom, pedig nagyon sok embernek kell köszönetet mondanom. Először is a családomnak és a tanáraimnak, akik felneveltek és a feleségemnek is. Anna, a stáb és a szereplők nevében ajánlom ezt a díjat azoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyermekeknek. Próbáljuk meg őket jól felnevelni, oly módon, hogy büszkék lehessünk rájuk” – mondta a Los Angeles-i Dolby Színházban elhangzott beszédében Deák Kristóf Udvardy Anna producer helyett is. A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért, amelyet idén 89. alkalommal osztottak ki.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán gratulált a Mindenki című film alkotóinak, akik megkapták a legjobb rövidfilmért járó Oscar-díjat. „Wow! Két éven belül két Oscar-díj. Gratulálok Mindenkinek, aki részt vett az alkotásban” – olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is elérhető.
Egyébként a Mindenki az elismerés történetének negyedik magyar Oscar-díja A légy, a Mephisto, és a Saul fia után. A film (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ. Az alkotás egy gyerekkórusról és annak vezetőjéről szól, aki sajátos eszközökkel próbálja elérni a sikert. A gyerekek azonban fellázadnak és zseniális tervet eszelnek ki az elnyomó rendszert teremtő tanárnő megleckéztetésére. A 25 perces alkotás főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.
Kilenc román állampolgárt sikeresen evakuáltak Mayotte szigetéről, amelyet a Chido ciklon szombatról vasárnapra virradó éjjel sújtott több mint 200 km/h sebességű széllökésekkel.
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
Több száz nemzeti-jobboldali érzelmű ember (köztük sajtóhírek szerint szélsőjobboldaliak is) vonultak fel tüntetni Magdeburg főterén szombat este azt követően, hogy előző este egy szaúd-arábiai születésű orvos a karácsonyi vásár résztvevői közé hajtott.
Az Egyesült Államok felajánlja segítségét a magdeburgi támadás körülményeinek vizsgálatához – közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője péntek éjszaka.
Sikeresnek értékelte a magyar EU-elnökséget Orbán Viktor miniszterelnök, aki szombati évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, még ellenfeleik is elismerték az elvégzett munka mennyiségét és minőségét.
Az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök pénteken.
Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.
Személygépkocsi hajtott a tömegbe a karácsonyi vásáron Magdeburgban, az incidensnek meg nem erősített információk szerint halálos áldozata is van.
Halálos késelés történt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában, egy gyermek meghalt, öten megsebesültek – közölte Irena Hrstic egészségügyi miniszter.
Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt – közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.
szóljon hozzá!