Orosz–grúz incidens

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Tbiliszi szerint az orosz légierő rakétát lőtt ki a kaukázusi országra. Orosz harci repülőgépek megsértették a grúz légteret, és kilőttek egy rakétát, amely a kaukázusi ország egyik faluja mellett csapódott be, de nem robbant föl – közölték tegnap grúz hivatalos személyek és szemtanúk. Az orosz légierő cáfolta, hogy gépei behatoltak volna Grúziába, vagy hogy rakétát lőttek volna ki grúz területre.

Gazda Árpád

2007. augusztus 08., 00:002007. augusztus 08., 00:00

A rakéta a fővárostól mintegy 65 kilométerre északnyugatra fekvő Citelubani falu mellett, egy gabonamezőn csapódott be helyi idő szerint hétfő este – közölte Vano Merabisvili belügyminiszter, leszögezve, hogy ezt egy külföldi ország által elkövetett agresszív cselekménynek tekintik. A miniszter elmondta: két Szu-24 típusú gépről van szó, amelyek a radarok tanúsága szerint Oroszországból repültek be az országba, majd ugyanazon az útvonalon ki. Sota Usztiasvili, a belügyminisztérium szóvivője a BBC-nek elmondta, a két repülőgép mintegy hetven kilométernyire hatolt be a grúz légtérbe, az általuk kilőt „korszerű és nagy erejű” rakéta pedig közel egy tonnát nyom. „Már megszokott gyakorlattá vált, hogy az orosz légierő gépei vagy szárazföldi egységek behatoljanak Grúzia területére. Ami a mostani incidenst mégis megkülönbözteti a többitől, az az, hogy ezúttal a korábbinál lényegesen mélyebbre hatolak be a grúz légtérbe, és rendkívül nagy erejű bombát használtak” – mutatott rá a szóvivő.

Az incidens nyomán behívatták a külügyminisztériumba az orosz nagykövetet, hogy tiltakozzanak Moszkvánál az eset miatt, valamint más országok nagyköveteit a helyzet megvitatása végett – közölte a külügyminisztérium szóvivője. A brit hírügynökség tudósítója a helyszínre utazott, és látta a földbe fúródott rakétát, amelynek oldalára cirill betűk voltak festve. A legközelebbi háztól 35 méterre állt ki a földből. A falu közel van Gori városához és a szakadár dél-oszét köztársasághoz, amely Abháziával együtt régóta súrlódást okoz Moszkva és Tbiliszi között. Grúzia a szakadár területek támogatásával vádolja Oroszországot. Alekszandr Drobisevszkij, az orosz légierő főparancsnokának egyik munkatársa a tbiliszi vádra reagálva, kijelentette: a légierő gépei sem hétfőn, sem kedden nem repültek be grúz területre. „Oroszország nem sértette meg a szuverén Grúzia légterét” – jelentette ki. Grúzia 2002-ben már megvádolta Oroszországot azzal, hogy harci gépei berepültek a légterébe, valamint hogy tüzérségi rakétával lőtte a Pankiszi-szorost. Moszkva cáfolta, hogy bármilyen akciót hajtott volna végre. Egyes elemzők szerint a Grúziával fennálló ellentétek olyan különböző orosz érdekcsoportok malmára hajtják a vizet, amelyek pozícióharcot folytatnak egymással, a 2008-as elnökválasztásra készülve. Orosz illetékesek bizonygatják: Grúzia provokálja Moszkvát, hogy elterelje a figyelmet saját kudarcairól. Eduard Kokiti dél-oszétiai vezető szerint a rakétát a grúz légierő lőtte ki azzal a céllal, hogy diszkreditálják Oroszországot. Az orosz–grúz viszony tavaly vált még a korábbihoz képest is feszültebbé, amikor Tbiliszi kémkedés vádjával kiutasított az országból négy orosz katonatisztet.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni