Odacsaptak az amerikaiak a hajózás biztonságát fenyegető húsziknak, sok a halott

húszi

Figyelmeztetés. Az amerikaiak számos csapást mértek a húszi terroristák állásaira

Fotó: Videófelvétel

A jemeni amerikai csapások halálos áldozatainak száma 53-ra emelkedett, köztük öt gyermek is van – közölte a húszi lázadók egészségügyi minisztériuma.

Krónika

2025. március 17., 09:582025. március 17., 09:58

Az Egyesült Államok közölte, hogy szombaton „határozott és erőteljes” légicsapáshullámot indított a húszi célpontok ellen, Donald Trump elnök a Vörös-tengeri hajózás elleni húszi támadásokra hivatkozott.

Washington szerint a halottak között van a húszik néhány kulcsfigurája, de a csoport ezt nem erősítette meg.

Abdul Malik al-Húszi, a húszik vezetője azt mondtaű, hogy harcosai

mindaddig amerikai hajókat fognak támadni a Vörös-tengeren, amíg az Egyesült Államok folytatja a Jemen elleni támadásait.

Anisz al-Aszbahi, a húszik egészségügyi minisztériumának szóvivője azt írta az X-en, hogy 53 ember halt meg, köztük „öt gyermek és két nő”, és 98 ember megsebesült.

A húszik azt is elmondták, hogy hétfőn kora reggel újabb amerikai csapások érték őket Al Dzsaúfban és Hudejdában. Az USA egyelőre nem nyilatkozott.

Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC Newsnak azt mondta, hogy

a szombati csapások „több húszi vezetőt vettek célba és iktattak ki”.

A Fox Newsnak azt mondta: „Egyszerűen elsöprő erővel csapást mértünk rájuk, és felhívtuk Irán figyelmét, hogy elég volt”.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter

„könyörtelen” rakétakampányt ígért, amíg a húszi támadások meg nem szűnnek.

„Szeretném világossá tenni, hogy ez a kampány a hajózás szabadságáról és az elrettentésről szól” – mondta Hegseth a Fox Business televízióban sugárzott interjújában.

A húszik azt mondták, hogy továbbra is célpontnak tekintik a vörös-tengeri hajózást, amíg Izrael fel nem oldja a Gázai övezet blokádját, és hogy erői válaszolni fognak a csapásokra.

Az Irán által támogatott, Izraelt ellenségének tekintő lázadócsoport ellenőrzi Szanaát és Jemen északnyugati részét, de nem az ország nemzetközileg elismert kormánya.

A húszik azt állították, hogy a palesztinok támogatására hajtják végre a támadásokat az Izrael és a Hamász közötti gázai háború kapcsán, és azt állították – a valóságnak nem megfelelően –, hogy csak Izraelhez, az Egyesült Államokhoz vagy az Egyesült Királysághoz kapcsolódó hajókat vesznek célba.

A húszik 2023 novembere óta több tucat kereskedelmi hajót vettek célba rakétákkal, drónokkal és kishajókkal a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben.

Két hajót elsüllyesztettek, egy harmadikat elfoglaltak, és a legénység négy tagját megölték.
A szombati csapásokat bejelentve Trump azt mondta, hogy „elsöprő erejű halálos erőt fogunk alkalmazni, amíg el nem érjük a célunkat”.

„Az Irán által finanszírozott húszi gengszterek rakétákat lőttek ki amerikai repülőgépekre, és célba vették csapatainkat és szövetségeseinket” – fogalmazott Trump a közösségi médiában, hozzátéve, hogy „kalózkodásuk, erőszakosságuk és terrorizmusuk” „milliárdokba” került és életeket veszélyeztetett.

Közvetlenül a húszikhoz fordulva Trump azt írta, hogy ha nem hagyják abba, „A pokol olyan módon fog rátok szabadulni, mint amilyet még soha nem láttatok”.

A húszik azonban azzal válaszoltak, hogy az agresszió nem csökkenti a palesztinok iránti támogatásukat.

Abbász Araghcsi iráni külügyminiszter azt mondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs hatásköre, hogy Irán külpolitikáját diktálja”.

„Vessenek véget az izraeli népirtás és terrorizmus támogatásának” – tette közzé vasárnap az X-en. „Fejezzék be a jemeni nép gyilkolását”.

A húszik – bizonyítékok bemutatása nélkül – vállalták a felelősséget az USS Harry S. Truman amerikai repülőgép-hordozó és több amerikai hadihajó elleni két támadásért a Vörös-tengeren, az amerikai csapások megtorlásának nevezve azokat.

Egy amerikai tisztségviselő azonban a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az amerikai harci gépek vasárnap 11 húszi drónt lőttek le, amelyek közül egyik sem került a Truman közelébe.

Az USA egyelőre nem reagált a második ilyen csapásról szóló állításra.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár vasárnap „a legnagyobb önmérsékletre és minden katonai tevékenység beszüntetésére” szólított fel Jemenben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet

Donald Trump amerikai elnök kijelentette: nem tűzszünetet akar az Izrael és Irán közötti konfliktusban, hanem annál többet.

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet
2025. június 17., kedd

Nem adja ki Olaszország a korrupció miatt elítélt román politikust

Elutasította az olasz legfelsőbb bíróság a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatását a román hatóságoknak. Az ítélet jogerős.

Nem adja ki Olaszország a korrupció miatt elítélt román politikust
2025. június 17., kedd

Orbán Viktor: Magyarország több mint 600 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat

Jelentős, több mint 610 millió forintos összeggel segíti a székelyföldi árvízkárosultakat Magyarország – jelentette be kedden a magyar kormányfő.

Orbán Viktor: Magyarország több mint 600 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat
2025. június 17., kedd

Újabb iráni katonai parancsnokot iktatott ki Izrael

Öten könnyebben megsebesültek a kedd reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat.

Újabb iráni katonai parancsnokot iktatott ki Izrael
2025. június 17., kedd

Kijev szerint az oroszok több frontszakaszon is fokozták az offenzívát Ukrajnában

Az orosz erők több frontvonalon is fokozták az offenzív műveleteket – közölte Viktor Tregubov, az ukrajnai Horticja hadseregcsoport szóvivője hétfőn.

Kijev szerint az oroszok több frontszakaszon is fokozták az offenzívát Ukrajnában
2025. június 17., kedd

Az EU a magyar és a szlovák vétó ellenére is kitiltaná az orosz energiahordozókat

Az Európai Unió azt tervezi, hogy kedden Magyarország és Szlovákia ellenállását megkerülve hivatalosan törvényjavaslatot terjeszt elő az Oroszországból származó földgáz és cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának 2027 végéig történő betiltására – &

Az EU a magyar és a szlovák vétó ellenére is kitiltaná az orosz energiahordozókat
2025. június 17., kedd

Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar

Miközben Izrael és Irán a péntek óta tartó összecsapások ötödik napján, keddre virradóra is rakétákkal támadta egymást, Donald Trump amerikai elnök megpróbál tető alá hozni egy tűzszünetet.

Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar
2025. június 16., hétfő

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját

Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával, aki a hatóságok szerint rendőrnek kiadva magát megölte a minnesotai állami képviselőház korábbi elnökét és férjét – közölte hétfőn Tim Walz kormányzó.

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját
2025. június 16., hétfő

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében

Nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra az ukrajnai tűzszünet érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és sürgette a G7-országokat, hogy a cél elérése érdekében fokozzák a szankciókat.

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében
2025. június 16., hétfő

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait

Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket.

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait