Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Magyarország szeretne a világhatalmi átrendeződés nyertese lenni, ezért nem akar elköteleződni sem Kína, sem az Egyesült Államok felé, mindegyikkel jóban kíván lenni, mert ez a magyar érdek – fogalmazott a magyar miniszterelnök politikai igazgatója szombaton Tihanyban, a Tranzit fesztiválon.
2023. augusztus 26., 21:072023. augusztus 26., 21:07
Orbán Balázs azt mondta, hogy Magyarország a nyugati tudományos és politikai diskurzus része, ezért magyar felelősség elmagyarázni „amerikai barátainknak”, hogy nem jó ötlet a feltörekvő hatalmat, Kínát háborúban legyőzni. Úgy vélte, a harmadik világháború csak az Egyesült Államokon múlik, Európa és Magyarország nem akar világháborút, új kiegyezést kívánnak, ami más lesz, mint az eddigi, de ennek bekövetkezését kell elősegíteni.
Az igazgató szerint
Megjegyezte, hogy a Kelet és Nyugat közötti békés egymás mellett élés és kereskedelem élharcosa lehet hazánk.
Orbán Balázs szerint ehhez az kell, hogy Magyarország a nyugati világ részeként „megmutassa a változásokhoz való normális hozzáállást”. Kiemelte, hogy a magyar stratégia, a kapcsolatokon alapuló felemelkedés az egyetlen járható út, de Európa sajnos nem ezen az úton halad.
Békés Márton, a Kommentár folyóirat főszerkesztője rámutatott, hogy lapjuk azért is nevezte világrendszerváltásnak a mostani hatalmi átrendeződést, mert
és véleménye szerint hosszú küzdelem lesz, míg nyugvópontra jut.
A kiváltó okokkal kapcsolatban az első világháború kirobbanásával vont párhuzamot, amelyet Németország felemelkedése és Nagy-Britannia hanyatlása váltott ki. Most is felborult a világrend: Kína felemelkedése valós, de az Egyesült Államokkal „egymás kezét nem tudják elengedni”, ezért a hidegháborúval ellentétben nem bipoláris, hanem multipoláris rend felé tart a világ, mint amilyen Napóleon idején volt.
Benkő Levente, a Digitális Szuverenitás Központ nemzetközi igazgatója, volt izraeli nagykövet rámutatott, hogy
hisz utóbbi az előbbi állampapírjainak 12 százalékát birtokolja. Különbség a felek között, hogy az amerikaiaknak fontos a kulturális expanzió, a kínaiaknak „nincs igényük globális elveket lenyomni gazdasági partnereik, Szudán vagy Botswana torkán”, illetve különbséget jelentenek a „közepes erősségű játékosok”, az egykori el nem kötelezett országok, amelyek korábban inkább az Egyesült Államok kötelékéhez tartoztak, ma már ez nem egyértelmű.
Úgy vélte, az átrendeződés végén a 19. századi európai erőegyensúly-politika fog globálisan megvalósulni, amennyiben a két nagyhatalom ezt képes lesz létrehozni és nem háborúval kívánják eldönteni, melyikük az erősebb.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!