2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00
Az új iroda hétfőtől a MeH épületében működik, feladata egyebek mellett az lesz, hogy szakszerű és közvetlen tájékoztatást nyújtson a nemzetpolitika gyakorlati kérdéseiben, így például a pályázatokról vagy a külhoni magyarságot érintő jogszabályokról, rendelkezésekről, az egyes szaktárcák támogatásairól vagy az európai uniós programokról. Az iroda, melynek egy szakmai irányító és egy ügyfélszolgálati munkatársa van, a vállalkozásfejlesztési irodák működéséről is naprakész információval tud majd szolgálni. Gémesi Ferenc állítása szerint az irodán dolgozó ügyfélszolgálatért felelős személy olyan „gyakorlatias” ügyekben, panaszok orvoslásában is segíteni tud, mint például a magyar igazolvány biztosította vasúti kedvezmény érvényesítése. A szakállamtitkár emellett elmondta, hogy nem zárt rendszerű nemzetpolitikát akarnak, ezért az irodán keresztül nyitottak minden kezdeményezésre. Ezt a célt szolgálja az is, hogy hetente egy alkalommal a szakállamtitkárság egy vezető munkatársa is személyes ügyeletet tart. A budapesti iroda „egyfajta hírügynökségi” szerepet is betölt majd a helyi vállalkozásfejlesztő és információs irodák között, így kívánja segíteni a külhoni magyar közösségek „szakszerű tájékoztatását” – áll az alkalomból kiadott tájékoztatóban.
MTI
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.