Fotó: Facebook/Novák Katalin
Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.
2023. augusztus 26., 19:302023. augusztus 26., 19:30
Az államfő az interjúban megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy „Oroszország készen áll a béketárgyalásokra”.
A napilap vatikáni tudósítója, Franca Giansoldati, aki száz éve az első női riporter, aki interjút készített a pápával, a magyar államfő vatikáni és római látogatása alkalmával tette fel kérdéseit. Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt.
Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez,
Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell.
– jelentette ki Novák Katalin.
Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, melynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként.
Novák Katalin kiemelte, Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben.
Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta, „nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét”. Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. „De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk” – mondta a köztársasági elnök.
Magyarországról terjedjen el a béke üzenete a háborútól sebzett Európában – jegyezte be Ferenc pápa az áprilisi magyarországi látogatását megörökítő albumba, melyet Novák Katalin adott át neki vatikáni találkozójukon pénteken.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
Büszke tettére Juraj Cintula, az a férfi, aki szerdán délután Nyitrabányán, a kihelyezett kormányülés után öt lövést adott le közelről Robert Fico szlovák miniszterelnökre.
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.
Az Egyesült Államok komoly figyelmet összpontosít arra, hogy az ukrán elnök által a héten kért további Patriot rakétarendszereket és egyéb légvédelmi eszközöket előteremtse – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Hibáztak Robert Fico szlovák miniszterelnök testőrei a kormányfő ellen szerdán elkövetett merénylet kapcsán – jelentette ki Hamran István volt szlovákiai rendőrfőkapitány.
Az izraeli hadsereg felszólította az ENSZ-t, hogy vizsgálja ki, hogy fegyveresek tartózkodnak-e az ENSZ egyik dél-gázai létesítményében, miután nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen fegyveresek láthatóak a létesítményben.
Elindult csütörtök reggel a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
Az ukrán erőknek az elmúlt nap folyamán sikerült stabilizálniuk a helyzetet Harkiv területen az orosz áttörési kísérletek közepette – közölte Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti beszédében.
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
szóljon hozzá!