Nő a közel-keleti feszültség: állítólagos izraeli kémközpont ellen intézett rakétatámadást Irán Irakban

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Az iráni Forradalmi Gárda hétfőn ballisztikus rakétákat lőtt ki az izraeli hírszerző ügynökség, a Moszad észak-iraki kémbázisára, valamint „Irán-ellenes terrorcsoportokra” Szíriában.

Hírösszefoglaló

2024. január 16., 08:022024. január 16., 08:02

Az Egyesült Államok „vakmerőnek” és pontatlannak ítélte a csapásokat.

Az iráni erők közölték, hogy az éjféli rakétacsapás Irakban megsemmisítette „Izrael egyik fő kémközpontját” Erbílben, a félautonóm kurdisztáni régió fővárosában, válaszul azokra az izraeli támadásokra, amelyek szerintük az iráni Forradalmi Gárda parancsnokait és az iráni ellenállási front tagjait ölték meg.

„Ez a főhadiszállás volt a kémtevékenységek fejlesztésének és a terrorcselekmények tervezésének központja” a térségben és Iránban – áll az Iszlám Forradalmi Gárda közleményében.

A szervezet azt is közölte, hogy több helyszínre is csapást mért Erbilben, és azt állította, hogy „iráni ellenzéki csoportok telephelyeit” vette célba.

A kurdisztáni régió biztonsági tanácsának kedden kora reggel kiadott közleménye szerint

a támadásban legalább négy civil meghalt és hat másik megsebesült.

Egy ismert kurd üzletember nagy villája is megsemmisült – közölte a CNN. Meg nem erősített jelentések szerint a lakóingatlanban is voltak áldozatok, bár nem tudni, hogy az épület volt-e a szándékolt célpont.

„Ez a kirívó jogsértés aláássa a Kurdisztáni Régió és Irak szuverenitását” – áll a Biztonsági Tanács közleményében, amely azzal vádolta Iránt, hogy alaptalan ürügyeket használ Erbíl megtámadására, egy történelmileg stabil régióra, amely szerinte soha nem jelentett fenyegetést egyetlen fél számára sem.

Eközben Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter diplomáciai megoldást sürgetett a Gázai övezetben dúló háború mielőbbi leállítása érdekében

hétfőn egy teheráni tévés sajtótájékoztatón, aki kijelentette, hogy „az Egyesült Államok nem követelhet önmérsékletet Irántól, miközben támogatja Izrael gázai övezeti háborúját”.

A miniszter emellett felhívta a washingtoni vezetés figyelmét arra, hogy „ne kösse össze az Egyesült Államok nemzeti és biztonsági érdekeit a bukásra ítélt izraeli miniszterelnök sorsával”.

Teherán egyebek között azzal vádolja Washingtont, hogy szemet huny az Izrael által a Gázai övezetben elkövetett „emberiesség elleni bűncselekmények” felett.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy

„amíg a népírtás folytatódik a Gázai övezetben”, addig az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók nem fognak felhagyni az Izrael felé tartó vagy Izraelt védő kereskedelmi és hadihajók megtámadásával a Vörös-tengeren.

Amirabdollahián ugyanakkor leszögezte, hogy a húszi vezetés biztosította Teheránt: „nem fognak semmilyen zavart sem kelteni a tengeri hajózásban”.

Joe Biden amerikai elnök pénteken „terrorista” csoportnak nevezte a jemeni húszikat, akik válaszukban „erős és hatékony válaszlépés” megtételét helyezték kilátásba.

Amerikai hajót találtak el rakétájukkal a jemeni lázadó húszik

A jemeni húszi lázadók az ország partjai közelében rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót, a járműben kisebb kár keletkezett, de emberéletben nem esett kár – jelentették hírügynökségek az amerikai haderő térségben illetékes középső parancsnokságának (CENTCOM) és maguknak a húsziknak a közlése alapján.

A hajók ellen alkalmazott ballisztikus rakéta egy amerikai hajózási vállalat Marsall-szigeteken regisztrált, Gibraltar Eagle nevű hajóját találta el a Vörös-tenger déli részén.

A hajó a találat ellenére tudta folytatni az útját

– közölte a CENTCOM.

•  Fotó: X Galéria

Fotó: X

Az Ambrey brit tengerhajózási kockázatkezelő cég szerint a Gibraltar Eagle a Szuezi-csatorna felé tart, nincs köze Izraelhez, a húszik a hadállásaik elleni amerikai csapások miatt vették célba.

A nemzetközi tengeri kereskedelemben kommunikációs szerepet vállaló brit kormányhivatal (UKMTO) közlése szerint

a rakétát Jemen déli részén, Ádentől délkeletre indították el.

A lázadók kifejezetten ennek a támadásnak a végrehajtójaként nem jelentkeztek, de katonai szóvivőjük, Jahja Szarí közölte, hogy Jemen déli és középső részéből elindítottak hétfőn három rakétát, és ezekkel amerikai hajókat vettek célba.

Az amerikai erők közölték, hogy nem sokkal a teherhajó elleni támadás előtt elfogtak egy szintén hajók elleni ballisztikus rakétát, amely a hajózási útvonalak felé tartott. Ennek darabjai a jemeni szárazföldre hullottak – tették hozzá. A CENTCOM hétfőn reggel közölte, hogy

az amerikai haderő előző nap is elfogott egy húszi rakétát, amely az amerikai haditengerészet egyik hajója felé tartott.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást indítottak a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Hamász: izraeli légicsapásokban halt meg két túsz, Izrael cáfol

A Hamász palesztin iszlamista szervezet nyilvánosságra hozott hétfőn egy videófelvételt, amelyen bejelentették két olyan izraeli túszuk halálát, amelyet a szervezet fegyveres szárnyának állítása szerint izraeli légicsapások okoztak a Gázai övezetben.

A felvételen látható volt két férfi holtteste és egy fiatal női túsz is, aki láthatóan kényszer alatt megerősítette, hogy két társa meghalt.

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője erre reagálva azt mondta: az egyik túsz bizonyosan nem az izraeli csapások következtében halt meg. Név szerint azonosítva az egyik áldozatot azt hangsúlyozta, hogy az ő esetéről

a Hamász hazudik, mert az izraeli hadsereg nem támad olyan helyeket az övezetben, amelyekről tudják, hogy ott izraeli túszokat tarthatnak fogva.

A Palesztin Hatóság irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium közölte, hogy három palesztin életét vesztette hétfőn Ciszjordániában izraeli katonákkal történt összecsapásokban.

Az egyik összecsapás Hebron déli részén történt, szemtanúk szerint ott két, 20 év körüli férfival végzett az izraeli hadsereg egy rajtaütés során. Kilenc ember megsebesült ott, közülük négynek az állapota válságos. A tárca közlése szerint a Ciszjordánia északi részén levő Tulkaremben is megöltek egy palesztint az izraeli katonák.

Ciszjordánia második legnagyobb városában, Nábluszban az izraeli hadsereg biztonsági műveletet hajtott végre az Al-Nadzsa Egyetemen, és hétfőre virradóra több diákot őrizetbe vettek. A hadsereg közlése szerint

a Hamász kilenc olyan tagja után kutattak, akik az egyetem területén próbáltak elrejtőzni.

A Hamász hétfőn bejelentette azt is, hogy 24 ezer fölé emelkedett a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn azt mondta, „mivel palesztinok élnek a Gázai övezetben, palesztinok is fogják kormányozni” a területet. Hozzátette, hogy

a leendő kormánynak a Gázai övezetből kell kikerülnie, de ez már nem fenyegetheti Izraelt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 1,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy kielégítsék a humanitárius válságok sújtotta területeken élő több millió ember egészségügyi szükségleteit világszerte.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató hétfőn azt mondta, mintegy 87 millió emberhez igyekeznek életmentő szolgáltatásokat eljuttatni ebben az évben, de világszerte összesen 166 millió ember szorul segítségre.

A főigazgató kiemelte: a legsúlyosabb egészségügyi vészhelyzet a megszállt palesztin területeken, elsősorban a Gázai övezetben áll fenn, ott nagyjából 219 millió dollárt kellene fordítani a következő 3-6 hónapban a legnagyobb szükséget szenvedők megsegítésére.

Két palesztin férfi összehangolt autós merényletet hajtott végre Izraelben

Két palesztin férfi összehangolt autós merényletet hajtott végre hétfőn Izraelben, a Tel-Avivtól északra fekvő Raánanában, a támadásban egy nő meghalt, további 12-en megsebesültek – közölte a rendőrség hétfőn.
A rendőrség terrortámadásként kezeli az incidenst, és a két feltételezett elkövetőt letartóztatta. A hatóság közlése szerint mindketten a ciszjordániai Hebron városból származnak, és illegálisan léptek be Izraelbe.
„Együtt indultak el két különböző helyszínre külön gépkocsikkal, párhuzamosan végrehajtva az összehangolt támadást” – közölte Avi Biton, a központi körzet rendőrfőnöke újságíróknak nyilatkozva Raánanában, ahol az incidens történt.
A támadás elkövetőjeként eddig egy szervezet sem jelentkezett, de feltehetőleg összefügg azzal. hogy Izrael három hónapja háborút vív a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezettel és szövetségeseivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására