Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook
Lengyelország tízezerre emeli a lengyel-fehérorosz határ térségébe átcsoportosított katonák számát, közülük négyezren a határőrséget segítik, hatezren pedig a kelet-lengyelországi helyőrségekben gyakorlatoznak – jelentette be csütörtökön Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2023. augusztus 10., 14:102023. augusztus 10., 14:10
A tárcavezető a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban arra reagált, hogy a Fehérorosz Hazafias Erők nevű, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt támogató szervezet minap „a lengyel testvérekhez” intézett, a lengyel politikusokat háborús retorikával vádoló felhívást adott ki.
„A történelem sok példáját ismeri annak, hogy a fehéroroszok visszaverték a nyugatról érkező inváziót. Ne törekedjetek arra, hogy ezt a saját bőrötökön tapasztaljátok” – áll a felhívásban.
Ez
– értelmezte a felhívást Blaszczak. Aláhúzta: különféle forgatókönyvekre kell készülni, az illetékes lengyel hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy a támadó elrettentése végett közelebb viszik a fegyveres erőket a keleti határhoz.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter
Bejelentette: a jövőben a 2021-es létszámhoz hasonló lesz a határ közelében szolgáló katonák száma.
„Mintegy tízezer katonáról lesz szó” – közölte, kifejtve: a kontingensből négyezren a határőrség műveleteit támogatják, hatezren pedig tartalékban maradnak azon helyőrségekben, amelyek működését az utóbbi években Kelet-Lengyelországban megújították.
Lengyelország keleti határai védelmének megerősítését Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke jelentette be június végén.
Jelenleg a közös határszakaszon mintegy kétezer katona és több száz rendőr támogatja a határőröket. Blaszczak szerdán jelentette be, hogy ezt a létszámot kétezer katonával erősítik meg.
A migrációs nyomás miatt Lengyelország már korábban riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést épített a fehérorosz határon, és riasztórendszert létesít az orosz exklávé, a kalinyingrádi kerület határán is.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!